Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő DVSC a hivatalos honlapján tudatta, hogy a csapat kapitánya, a korábbi 31-szeres magyar válogatott Tőzsér Dániel a szezon végén visszavonul.

A legutóbbi két mérkőzését megnyerő DVSC a tabella 11. kieső helyéről várja az utolsó fordulót, a bennmaradáshoz pedig le kell győznie a Paksi FC csapatát a debreceni Nagyerdei Stadionban.

„Próbálok nem foglalkozni azzal, hogy pályafutásom utolsó bajnokijára készülök, hisz az év legfontosabb rangadója vár ránk.

Viszont csak akkor lesz szép számomra a búcsú, ha a csapat bebiztosítja helyét az élvonalban. Most ez a legfontosabb, a saját dolgaimat a háttérbe szorítom. Ki lehet mondani, óriási a tét, hisz ha győzünk, bent maradunk.

Tőzsér Dániel pályafutása egyik legfontosabb meccsére készül Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Senkit nem érdekelnek a héten aratott sikereink akkor, ha szombaton nem tudunk diadalmaskodni. Szerencsére a saját kezünkben van a sorsunk.

A kövesdi meccs után azt kértem a szurkolóktól, ők is kezeljék helyén ezt a sikert, hisz jelen pillanatban még ugyanúgy a 11. helyen állunk. Saját kezünkben a sorsunk, remélem, a lefújást követően közösen ünnepelhetünk szombaton" – nyilatkozta a debreceni klub honlapjának a 35 éves Tőzsér Dániel, aki az idei szezonban 25 mérkőzésen két gólt lőtt és két gólpasszt adott.