Vágólapra másolva!
Az osztrák labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában a Szoboszlai Dominikkel felálló Red Bull Salzburg a LASK Linz csapatát fogadta. A nyolcszoros magyar válogatott középpályás – aki szerdán mesterhármast lőtt a Sturm Graz ellen – ezúttal is kitett magáért, ugyanis csapata 3-1-re győzött, ő pedig lőtt egy gólt és adott két gólpasszt is. 

A 19 éves középpályás a nyolcadik percben lecsapott egy lecsorgó labdára, és a kapust kicselezve higgadtan értékesített egy ziccert.

Három perccel később pedig megmentett egy befuthatatlannak tűnő indítást, majd gyönyörű labdát adott Patson Dakának, aki megszerezte a 23. gólját a szezonban.

A második félidő elején Marko Raguz találatával szépített a Linz, azonban a Salzburg uralta a mérkőzést, és a 81. percben le is zárt azt. Szoboszlai szögletére Albert Vallci érkezett a hosszú oldalon, és némi szerencsével, de a kapuba fejelt.

Szoboszlai Dominiknek az idei szezonban ez volt a 34. tétmeccse, 9 gólnál és 13 gólpassznál jár.

Az osztrák futball újraindulása óta öt mérkőzésen öt gól lőtt és hat gólpasszt adott.