Már bronzérmes helyen a Puskás Akadémia

Kisvárda, Puskás, NB I
Kisvárda, 2020. június 24. A kisvárdai Sztávrosz Cukalász (b) és a felcsúti Yoell van Nieff a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójában játszott Kisvárda Master Good - Puskás Akadémia FC mérkőzésen a kisvárdai Várkert Stadionban 2020. június 24-én. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I 32. fordulójában a kiesés elől menekülő Kisvárda a 94. percig 1-0-ra vezetett a Puskás Akadémia ellen. Ám jött Meissner, aki egyenlített. Ezzel Bódog Tamás csapata még kieshet az NB I-ből. A Kisvárda 0-0-s állásnál tizenegyest hibázott. A másik összecsapáson a Budapest Honvéd 3-1-re nyert a már kiesett Kaposvár ellen.

A Kisvárda-Puskás Akadémia meccsen az 55. percben tizenegyeshez jutott a hazai csapat. Lucas indításával Viana lépett ki, majd a vendégek kapusa elütötte a várdai támadót. A tizenegyest Viana rúgta, de Tóth Balázs kivédte a büntetőt. Érdekesség, hogy ebben a szezonban először rúghatott tizenegyest a Kisvárda csapata.

A 85. percben azonban már tehetetlen volt a Puskás Akadémia kapusa. Egy lefejelt labdát Sassá 7 méterről vágta be a léc alá. A Kisvárda a 94. percig tartotta az 1-0-s vezetését, de ekkor a vendégcsapat részéről Meissner egyenlített. Ezzel a Puskás Akadémia 1 ponttal megelőzte a tabellán a Mezőkövesdet és már a harmadik helyen áll a felcsúti csapat.

2. félidő
90László Deutsch
90Thomas Meissner
90Rados Protic
89Josip Knezevic
89Tamás Rubus
87Stavros Tsoukalas
86Sassa
85Sassa
82David Vanecek
80Fernando Viana
69Jozef Urblik
66Zsolt Nagy
66Lucas
65László Deutsch
55Viktor Gey
46Claudiu Bumba
Összeállítások
Kisvárda4-2-3-1
Puskás Akadémia FC4-2-3-1
Football Pálya
70
Levente
Szőr
22
Adam
Baranyai
17
Vasyl
Khimich
14
Cornel
Ene
12
Nemanja
Obradovic
9
Patrick
Tischler
7
6
Richard
Jelena
31
Illes
Zoldesi
45
Slobodan
Simovic
33
Tamás
Rubus
50
György
Komáromi
8
Jozef
Urblik
6
Yoell
van Nieff
5
Thomas
Meissner
1
Balázs
Tóth
11
Luciano
Slagveer
17
David
Vanecek
25
Zsolt
Nagy
80
Botond
Nandori
23
Csaba
Spandler
22
Roland
Szolnoki

Kisvárda

Kezdők
70Levente Szőr
22Adam Baranyai
17Vasyl Khimich
14Cornel Ene
12Nemanja Obradovic
9Patrick Tischler
7Sassa
86
85
6Richard Jelena
31Illes Zoldesi
45Slobodan Simovic
33Tamás Rubus
89
30Viktor Gey
55
23Márk Kovácsréti
19Fernando Viana
80
11Lucas
66
8Stavros Tsoukalas
87
5Claudiu Bumba
46
4Anton Kravchenko
3Rados Protic
90
1Dávid Dombó
Cserék

Puskás Akadémia FC

Kezdők
50György Komáromi
8Jozef Urblik
69
6Yoell van Nieff
5Thomas Meissner
90
1Balázs Tóth
11Luciano Slagveer
17David Vanecek
82
25Zsolt Nagy
66
80Botond Nandori
23Csaba Spandler
22Roland Szolnoki
15Jakub Plsek
14Artem Favorov
9Bence Sós
7Golgol Mebrahtu
19Lajos Hegedus
99László Deutsch
90
65
77Ádám Gyurcsó
30Josip Knezevic
89
26Kamen Hadzhiev
Cserék

A Budapest Honvéd házigazdaként 4-2-re legyőzte a sereghajtó és már kiesett Kaposvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának szerdai játéknapján. Agilis letámadással kezdte a mérkőzést a vendégcsapat, amely ennek köszönhetően még a kapura is veszélyt jelentett. A kispestiek állták a rohamokat, többször ígéretes akciót vezettek, majd a 20. percben háromérintős kontra végén - Levkovich kidobta, Mezghrani beadta, Gazdag belőtte - megszerezték a vezetést.

Ezt követően a Honvéd mezőnyfölénye egyre inkább egyértelművé vált, a kaposvári gárda játékában az agresszivitás már nem párosult kellő lendülettel.

Szünet utáni kényelmességére ráfizetett a Honvéd: a Rákóczi előbb nagy helyzetet hagyott ki, majd szabadrúgás után Bévárdi csúsztatott fejesével egyenlített.

A felpaprikázott kispestiek négy perccel később úgy vették vissza a vezetést Hidi lövésével, hogy előtte les miatt tévesen egy szabályos góltól fosztotta meg őket Antal játékvezető. Gazdag pazar átemelésével a 65. percben már kétgólos volt a különbség, a hátralévő időben pedig rutinosan lassította és a mezőnyben próbálta tartani a játékot a házigazda.

A vendégcsapatba a kispadról friss erők érkeztek, és miután egy kontrából - Levkovich fölösleges kifutását kihasználva - sikerült csökkenteniük a különbséget, a hajrában beszorították ellenfelüket.

Volt egyenlítési lehetősége is a Rákóczinak, kontrából viszont ismét a hazaiak találtak be ezzel lezárva az összecsapást.

1. félidő
43Laszlo Ur
20Gazdag Dániel
2. félidő
90Ivan Lovric
90Tonci Kukoc
90Tonci Kukoc
86Dávid László
85Roland Ugrai
85Norbert Szendrei
83Zsolt Balázs
75Zsombor Bévárdi
72Richárd Nagy
72Martin Adam
65Gazdag Dániel
63Eke Uzoma
62Patrik Hidi
58Zsombor Bévárdi
46Gergő Nagy
Összeállítások
Budapest Honvéd3-5-2
Kaposvár4-2-3-1
Football Pálya
31
Barna
Kesztyűs
26
MacDonald
Ngwa
20
Dominik
Cipf
0
Tomas
Tujvel
77
Gergő
Nagy
27
Norbert
Szendrei
19
Roland
Ugrai
8
Patrik
Hidi
7
Bence
Batik
6
Gazdag
Dániel
3
Eke
Uzoma
97
Andriy
Yakymiv
16
Attila
Szakaly
9
Zsombor
Bévárdi
8
Janos
Nagy
6
Csaba
Vachtler
5
Alex
Szabó
2
Marcell
Fodor
1
Krisztian
Pogacsics
20
Antun
Palic
20
Zalan
Keresztes
92
Zsolt
Balázs

Budapest Honvéd

Kezdők
31Barna Kesztyűs
26MacDonald Ngwa
20Dominik Cipf
0Tomas Tujvel
77Gergő Nagy
46
27Norbert Szendrei
85
19Roland Ugrai
85
8Patrik Hidi
62
7Bence Batik
6Gazdag Dániel
65
20
3Eke Uzoma
63
2Mohammed Mezghrani
33Tonci Kukoc
90
90
40Amadou Moutari
82Dávid László
86
85Gergo Irimias
1Rubi Levkovich
24Djordje Kamber
88George Ikenne-King
25Ivan Lovric
90
Cserék

Kaposvár

Kezdők
97Andriy Yakymiv
16Attila Szakaly
9Zsombor Bévárdi
75
58
8Janos Nagy
6Csaba Vachtler
5Alex Szabó
2Marcell Fodor
1Krisztian Pogacsics
20Antun Palic
20Zalan Keresztes
92Zsolt Balázs
83
23Aurel Farkas
22David Hegedus
19Adam Pinter
14Tamas Nagy
13Akos Borbely
21Laszlo Ur
43
66Martin Adam
72
88Richárd Nagy
72
73Laszlo Laky
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista