Hihetetlen góllal nyert a Fradi és indulhat a női BL-ben - videó

MTK Fradi
Budapest, 2020. június 18. A Ferencváros játékosai ünneplik második góljukat a női labdarúgó Simple Liga FTC-Telekom - MTK Hungária mérkőzésén, a Bajnokok Ligája-indulásért zajló párharc harmadik találkozóján a Kocsis Sándor Sportközpontban 2020. június 18-án. MTI/Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
Az FTC-Telekom labdarúgócsapata indulhat a női Bajnokok Ligájában, mivel az MTK Hungária elleni párharcát lezáró harmadik felvonáson házigazdaként 2-1-re győzött csütörtökön.

A Kocsis Sándor Sportközpontban rendezett mérkőzésen az aktívabban kezdő MTK Németh Loretta révén az 5. percben vezetést szerzett. A félidő közepén magára találó népligetiek azonban a szünetig fordítottak: a 33. percben Szabó Viktória egyenlített, az első félidő ráadásában pedig egy szöglet utáni kavarodás végén komikus jelenetsort követően Nagy Ágnes öngóljával átvette a vezetést a Ferencváros.

A második játékrészben több helyzet adódott mindkét kapu előtt, de az eredmény nem változott. Ezzel Ferencváros 2-1-re nyerte meg az egyik fél második győzelméig tartó párharcot, és az előző idényhez hasonlóan magyar részről a férfi és a női BL-ben is a népligeti klub indulhat. A magyar szövetség határozata értelmében a Simple Ligában nem hirdettek bajnokot, így a BL-részvételért a záró tabella első két helyezettje a bajnoki döntővel megegyező forgatókönyv szerint játszott.