Egy soha nem látott tizenegyes kellett a csehszlovákok Eb-győzelméhez
Az ötödik labdarúgó Európa-bajnokságra toronymagas favoritként kijutó, vb-címvédő NSZK-nak két meccset kellett volna nyernie, hogy az Eb-aranyat is polcra tehesse, ez azonban egy új szabálynak, és egy szemtelenül magabiztos prágai középpályásnak köszönhetően nem sikerült Uli Hoenesséknek.
Akkor, amikor egy hónapon át figyeljük 24 csapat 51 mérkőzését egy Európa-bajnokságon, szinte már felfoghatatlan, hogy voltak tornák, amikor öt nap alatt zavarták le a kontinens négy legjobb csapatának négy mérkőzését. Márpedig az első öt Eb pontosan így zajlott le, az utolsó ezek közül az 1976-os, jugoszláviai torna volt – négy évvel később Olaszországban már nyolc együttest vonultatott föl a mezőny.
A jugoszláviai kvartettet a házigazdák mellett az Eb- és vb-címvédő NSZK, valamint egy-egy keleti és nyugati válogatott, jelesül Csehszlovákia és az Eb-t közrefogó két vb-n egyaránt ezüstérmes Hollandia alkotta. A magyar válogatott elvérzett a selejtezőkben, mert hiába verte oda-vissza Luxemburgot (8-1, 4-2), és szerzett három pontot Ausztriától (2-1, 0-0), ha kétszer is kikapott a csoportot megnyerő Walestől (0-2, 1-2).
A négy mérkőzést két helyszínen rendezték meg: a belgrádi Crvena zvezda stadionjában, a Marakanában, illetve a zágrábi Maksimir Stadionban. A nyitó mérkőzésen az előző három Eb-ről és két vb-ről* egyaránt lemaradó csehszlovákok játszottak a félelmetes, Cruijff-fal, Johnny Reppel, Ruud Krollal, Wim Jansennel, Neeskensszel, Resenbrinkkel felálló hollandokkal. A totális futball azonban ezúttal totális csődöt hozott, csak Anton Ondrus gyönyörű öngóljának köszönhetően mentették döntetlenre a meccset, amit végül hosszabbításban 3-1-re elveszítettek.
Másnap a jugoszlávok a 30. percben, 2-0-s vezetésnél talán már maguk is elhitték, hogy megverik a világbajnokot, csakhogy nem számoltak Dieter Müllerrel – az 1. FC Köln újonc csatára mesterhármassal mutatkozott be a válogatottban, az NSZK pedig 4-2-re győzött hosszabbítás után. Gerd Müller névrokona gólérzékenységében hasonlított a nemzet 1974-ben visszavonult bombázójára, azonban hiába ontotta a gólokat bárhol is játszott éppen (csak a Bundesligában rúgott 280 bajnokin 173 gólt), a válogatottban az ilyen míves produkciók ellenére sem termett számára sok babér: az 1978-as vb után 12 meccsen rúgott 9 góllal intett búcsút a nemzeti csapatnak.
Az Eb-n azonban még várt rá egy mérkőzés, méghozzá a döntő a fellelkesült csehszlovákok ellen. A '70-es, '80-as évek legkiválóbb, a Sparta Prahából bajnokcsapatot faragó edzője, Václav Jezek nem ijedt meg a németektől.
Európa-bajnokság, döntő
Csehszlovákia–NSZK 2-2 (2-1), 11-esekkel 5-3
Belgrád, Marakana Stadion, 1976. június 20. v.: Sergio Gonella (olasz)
Csehszlovákia: Viktor – Dobias (Vesely 94), Capkovic, Ondrus, Pivarník, Gögh – Panenka, Móder, Svehlík (Jurkemík 80) – Masný, Nehoda; edző: Václav Jezek
Nyugat-Németország: Maier – Vogts, Dietz, Schwarzenbeck, Beckenbauer – Bonhof, Hoeness, Beer (Bongartz 80) – Wimmer (Flohe 46), Müller, Hölzenbein; edző: Helmut Schön
gólszerzők: Svehlik 8., Dobias 25., ill. D. Müller 28., Hölzenbein 89
A kor csehszlovák sikercsapatára, a pozsonyi Slovanra épülő válogatottban nem voltak nemzetközileg ismert sztárok, a 22 fős keret valamennyi tagja otthon játszott (ekkor még). Talán a Dukla Praha csatárát, Zdenek Nehodát, a kassai Jarosláv Pollákot, a kapitányt, a Slovan ászát, a „Kelet Beckenbauerjét", Anton Ondrust, és a Slavia Praha klublegendáját, Frantisek Veselyt érdemes kiemelni, no meg az Eb két meccsén talán élete legjobb formájában védő Dukla-kapust, Ivo Viktort.
A "Kelet Beckenbauere" és a Nyugat Cruijffja:
Helmut Schön vb-győztes csapatából kilencen kerültek be az Eb-keretbe, és közülük nyolcan kezdtek is a belgrádi döntőben, Heinz Flohe pedig a félidőben állt be csereként. A csapatok már a kezdés előtt készülhettek a hosszabbításra, miután a két elődöntőt követően a 19-i bronzmérkőzés is hosszabbításba torkollt – 2-2-es 90 perc után Hollandia 3-2-re verte Jugoszláviát.
De a csehszlovákok másra is készültek. 1970-ben éppen egy német amatőr játékvezető, Karl Wald dolgozta ki a 120 perc után döntetlenre végző meccseket eldöntő 11-es párbajok szisztémáját. Addig vagy újrajátszották a döntetlenre végződő kieséses meccseket, vagy, ami még rosszabb volt, pénzfeldobással döntöttek a győztes kilétéről. Az európai kupákban már azon az őszön debütált a „találmány", a Honvéd az Aberdeen elleni KEK-párharcban elsőként a világon harcolta ki így a továbbjutást. Jezek mester csapata tehát erre is készült, a legenda(?) szerint a kapitány a válogatott edzésein a pálya körül ácsorgó nézőket rendre arra biztatta, hogy keltsenek hangzavart, szokják csak a játékosok, milyen, ha tétmérkőzésen, az ellenfelek szurkolóinak zajában kell a labda mögé állniuk.
A játékosok pedig az elvárásoknak megfelelően tették a dolgukat. Ondrusék a 25. percre elhúztak 2-0-ra, de megint jött Dieter Müller, aki szépített, majd Bernd Hölzenbein a 89. percben kiegyenlített.
A hosszabbítás nem hozott gólt, így a nagy válogatott tornák során első ízben jöhettek a tizenegyesek, bár a csapatoknak felajánlották a jó öreg újrajátszás lehetőségét, de senki nem akart húsz perc helyett két napot várni a bajnokavatásra. Az első hét rúgó egyike sem hibázott, aztán jött Uli Hoeness, a Bayern sztárja (a klub későbbi igazgatója, majd elnöke) a léc fölé bombázott.
A csehszlovákok utolsó rúgója, a Bohemians középpályása, Antonín Panenka volt.
Biztos lábú végrehajtónak számított, aki rendszeresen gyakorolta a tizenegyeseket – de azt csak a csapattársai tudták, hogy milyen trükköket is vet be az edzéseken. Nos, az egyik ilyet elő is adta Sepp Maiernek, minden idők egyik legjobb kapusának, amivel el is döntötte az aranyérem sorsát.
„Minden edzés után kint maradtam a pályán a kapusunkkal, és csokoládéban vagy egy korsó sörben fogadtunk, így gyakoroltam. Miután nagyon jó kapusunk volt, ez elég drága mulatság volt számomra, úgyhogy elalvás előtt nem egyszer azon morfondíroztam, hogy tudnám csökkenteni a veszteségeimet – emlékezett vissza évtizedekkel később Panenka a róla elnevezett büntetőrúgás kiagyalására.
Aztán jött az ötlet, hogy kivárok a lövéssel, és csak alápöccintek a labdának. A kapus meg, ha egyszer elvetődött, a levegőben biztos nem fog visszafordulni, ez volt az alapvetés.
Aztán elkezdtem szép lassan begyakorolni edzéseken. Kezdetben csak barátságos meccseken, meg alacsonyabb osztályú meccseken vetettem be, aztán, ahogy tökéletesítettem a technikát, úgy húztam meg a bajnokikon, végül az Európa-bajnokságon is.
Ez volt a legkönnyebb és legegyszerűbb módja, hogy gólt szerezzek. Ilyen egyszerű a recept.
Nézzük meg még egyszer, hogy milyen egyszerű is ez:
Panenka tehát a ravasz 11-es rúgás névadója lett, a németek pedig azóta, azaz 44 éve egyetlen büntetőpárbajt sem veszítettek el: Eb-ken kettőből kettőt, míg világbajnokságokon 4-ből 4-et nyertek. Szóval, jönnek egy sörrel Antonin Panenkának.
*javítás: a csehszlovákok az 1970-es vb-re kijutottak, éppen a magyar válogatott kárára az emlékezetes marseille-i pótselejtezőn