Kuba 2-1-es győzelme 1938-ban Románia ellen, az angolok 1-0-s veresége történetük első vb-jén az Egyesült Államoktól, az Aranycsapat 3-2-es veresége az 1954-es vb-döntőben, Észak-Korea 2-1-es sikere az olaszok ellen 1966-ban, vagy éppen a testvéri NDK 1-0-s győzelme a későbbi világbajnok NSZK elleni 1974-es nyugatnémet tornán – csak néhány példa arra, hogy nem kell nagyítóval keresni a focivébék meglepetéseit.
Olyan is volt már, hogy a címvédő vereséggel kezdjen (Argentína–Belgium 0-1, 1982, Argentína–Kamerun 0-1, 1990), csak szenvedve jusson tovább a csoportból (a Brazilok 1974-ben, az NSZK 1978-ban),
de akkora pofára esést, mint amit a címvédő franciák vezettek elő 2002-ben, egészen addig nem látott a világ.
2010-ben aztán az olaszok, majd 2014-ben pedig a spanyolok ismételték meg kis híján a kétes bravúrt (de ők legalább lőttek gólt), de most maradjunk a japán-koreai közös rendezésű tornánál.
Az 1998-as tornát, ha némi meglepetésre is, de korántsem érdemtelenül megnyerő franciák a következő három évben bebizonyították, hogy valóban az övék a földkerekség legjobb csapata: 2000-ben David Trezeguet aranygóljával megnyerték az Európa-bajnokságot (a két címet addig csak a Helmut Schön-féle NSZK tudta egy időben birtokolni, de ők előbb nyertek Eb-t, 1972-ben és csak két évvel később vb-t), 2001-ben pedig megnyerték a Konföderációs Kupát, az elődöntőben 2-1-re legyőzve Brazíliát. A majdani vb-házigazdák által rendezett tornán a távol-keleti viszonyokkal is megismerkedhettek Zidane-ék.
A franciáknak címvédőként nem kellett kvalifikációval bajlódniuk, így viszont a 2000-es Eb-döntőt követően két évig nem játszottak igazi tétmérkőzést (a Konföderációs Kupa minősége erősen megkérdőjelezhető volt), talán ez is visszaütött 2002 májusának utolsó napján. De akadtak más problémák is a '98-as vb-siker után Aimé Jacquet-t váltó Roger Lemerre csapata körül.
Az már márciusban biztossá vált, hogy a nagyszerű szezont produkáló Robert Pires kénytelen lesz kihagyni a vb-t, miután súlyos sérülést szenvedett klubja, az Arsenal Newcastle United elleni bajnokiján. Lemerre ki is fejtette, hogy a nagy terhelés alatt álló játékosok – név szerint említve Pirest és a szintén az Arsenalban játszó Thierry Henry-t – fokozott sérülésveszélynek vannak kitéve. Azonban öt nappal a rajt előtt, már Koreában, egy házigazda elleni felkészülési meccsen megsérült Zinédine Zidane – senki sem sejtette, hogy ez a 3-2-es siker volt a franciák utolsó győzelme Dél-Koreában.
Pedig a május 15-én a glasgow-i Bajnokok Ligája-döntőben a sorozat történetének egyik, ha nem a legemlékezetesebb gólját lövő Zidane kiváló formában várta a vb-t, a belgák elleni május 18-i felkészülési meccset is kihagyta, hogy minél többet tudjon pihenni (illetve a felesége aznapra volt kiírva harmadik gyermekükkel). Az viszont nyilvánvaló volt, hogy legyen bármennyi klasszisa is a címvédőnek – a 23 fős keretből 14-en maradtak a vb-győztes csapatból –, Zidane nélkül a csapat egyszerűen nem ugyanaz. Három nappal a vb-újonc Szenegál elleni nyitómeccs előtt biztossá vált, hogy Zidane nem fog pályára lépni.
A torna előtt olyan edzőlegendák, mint Johan Cruyff és Aimé Jacquet is őket tartotta a legnagyobb esélyesnek. Van pár csapat, amelyik esélyes a végső győzelemre, „de mindenek előtt Franciaország", mondta a holland legenda, amit a '98-as aranykovács kapitány azzal toldott meg, hogy
Sohasem rendelkeztünk annyi kitűnő futballistával, mint jelenleg. A fiatalok beértek, a tapasztalt játékosaink pedig egyre jobbak. Zinédine Zidane személyében ráadásul olyan zseniális labdarúgónk van, mint annak idején Cruyff, Platini vagy Maradona volt. Azt hiszem, hogy ismét a mi sikerünkkel ér véget a világbajnokság.
Közben Henry, Trezeguet és Lilian Thuram is kisebb sérüléssel bajlódott, előbbi esetében még az is felmerült, hogy esetleg ki kell hagynia a vb-t (végül valóban csak 115 percet töltött a pályán, de nem a sérülése miatt).
Ami az ellenfelet illeti, nos, Szenegál nem éppen az esélytelenek nyugalmával készült a találkozóra. Miután a 23 fős keretből 21 játékos a francia élvonalban kereste a kenyerét, és Bruno Metsu személyében a kispadon is egy francia szakember ült, sok meglepetésre nem számítottak a címvédőtől. Lemerre kapitány is azt mondta a találkozó előtt, hogy „ez az egész nagyon hasonlít majd egy francia bajnokira".
„Nem aggódom, még akkor sem, amikor sokan a tizenkét évvel ezelőtti Argentína–Kamerun mérkőzést emlegetik" – tette még hozzá magabiztosan, megjegyezve, hogy a szintén nyugat-afrikai ellenfelüktől kikapó Maradonáék aztán egészen a döntőig jutottak.
Labdarúgó-vb, csoportkör, 1. forduló:
A csoport, Szöul, 2002. május 31., v.: Ali Bujszaim (Arab Emirátusok)
Franciaország–Szenegál 0-1 (0-1)
Franciaország: Barthez – Thuram, Desailly, Leboeuf, Lizarazu – Wiltord (D. Cissé 81.), Vieira, Petit, Djorkaeff (Dugarry 60.) – Henry, Trezeguet
Szenegál: Sylva - Coly, Diatta, Papa Malick Diop, Daf - N'Diaye, Papa Bouba Diop, A. Cissé, Diao, Fadiga - Diouf
gól: Papa Bouba Diop 30.
Pedig jobban tette volna, ha aggódik. A szenegáliak félelmetesen gyors támadó szekciója – El Hadji Diouf, Khalilou Fadiga, Papa Bouba Diop és Salif Diao – számos alkalommal hozta kellemetlen helyzetbe a franciákat. A védelemben Marcel Desially és Frank Leboeuf nem boldogult velük, a Zidane távollétében a játék szervezésével megbízott Youri Djorkaeff pedig képtelen volt akárcsak megközelíteni is világklasszis honfitársa teljesítményét. Sőt, éppen ő adta el a labdát a középpályán, amiből aztán Papa Bouba Diop a 30. percben megszerezte a – mint később kiderült – győztes gólt.
Henry és Trezeguet ugyan lőtt egy-egy kapufát, de ilyenből a túloldalon is akadt (Fadiga révén), gólt azonban nem tudtak szerezni a franciák, akik így vereséggel kezdték a vébét.
„Szenegál nagyon nagyot alkotott, megfelelő taktikával, kiválóan játszott ellenünk. Az öttagú középpályás sor és a négy emberből álló védelem szervezetten szűrte a támadásainkat, nem tudtunk eljutni a kapuig. Nekik volt egy ellentámadásuk, és gólt is szereztek belőle. (...)
Nem hinném, hogy itt véget is ért a világbajnoki szereplésünk, meg kell tanulnunk jobban reagálni az ilyen helyzetekre, hogy a másik két meccsünket megnyerjük és továbbjussunk
– mondta a lefújás után még bizakodva Roger Lemerre.
A franciák vesszőfutása egy héttel később folytatódott, amikor nem kis részben Henry 25. percben történt kiállítása miatt – még mindig Zidane nélkül – gól nélküli döntetlent játszottak Uruguayjal. De még innen is továbbjuthattak volna, ha megverik Dániát, amelyik Uruguay legyőzése (2-1) és a Szenegál elleni 1-1 után négy ponttal várta a csoportkör utolsó meccsét.
Azonban Henry nélkül, és a jól láthatóan nem meccsre kész Zidane-nal a franciák talán már maguk sem hitték el, hogy nyerhetnek,
így szinte törvényszerű volt a vereség – Dennis Rommedahl és Jon Dahl Tomasson góljával 2-0-ra nyertek a dánok. A franciák pedig pont és rúgott gól nélkül utazhattak haza a vébéről.
A hazatérés után Lemerre-t azonnal kirúgták, a helyét Jacques Santini vette át, és megkezdődött a keret átalakítása, a fél csapat kicserélődött, a nagy öregek közül már csak Barthez, Thuram, Vieira, Henry Trezeguet és Zidane maradt hírmondónak, a csapat pedig egészen a döntőig jutott a 2006-os németországi vébén.
De Szenegálról se feledkezzünk meg! Az afrikai csapat sokak kedvence lett a 2002-es tornán, miután az Uruguay elleni 3-3-mal (3-0-ról sikerült „kiharcolni" a döntetlent) a csoportból továbbjutva a nyolcaddöntőben aranygóllal 2-1-re legyőzték Svédországot, hogy aztán a negyeddöntőben ugyancsak aranygóllal 1-0-ra kikapjanak Törökországtól, és végül a 7. helyen zárják első vébéjüket.
