Megszenvedett BL-győzelméért a modernkori Barcelona
A 2005/06-os Bajnokok Ligája szezon döntőjét vitathatatlanul az a két csapat vívta május 17-én a párizsi Stade de France arénában, amelyik leginkább megérdemelte: az Arsenal és a Barcelona egyaránt veretlenül menetelt el a fináléig. A Ronaldinho fémjelezte katalán alakulat végül a vártnál nehezebben, csak a hajrában tudott hősiesen küzdő londoni riválisa fölé kerekedni. A 18. percben a londoniak kapusát, Jens Lehmannt kiállították, ezt pedig már nem tudta elviselni az Arsenal.
A Bajnokok Ligája 1993 óta íródó történetében
mindössze másodszor fordult elő, hogy a két résztvevő vereség nélkül jutott el a döntőig.
Mindkét gárda öt győzelemmel és egy döntetlennel fejezte be a csoportkört, a Barca a Werder Bremen-Udinese-Panathinaikosz, az Arsenal az Ajax-Thun-Sparta Praha triót előzte meg magabiztosan. Az egyenes kieséses szakasz már a katalánoknak és az angoloknak is keményebb volt:
Frank Rijkaard együttese sorrendben a Chelsea-t, a Benficát, majd a Milant, Arséne Wenger legényége a Real Madridot, a Juventust, végül a Villarrealt búcsúztatta.
A Barca menetelésére lehetett számítani, elöl a Ronaldinho-Eto'o-Giuly hármas egész szezonban tündökölt, középen Van Bommel és Deco élete formájában futballozott, és ha a riválisok valami csoda folytán átjátszották magukat a Puyol és Rafa Marquez irányította védelmen, Victor Váldes eszén legtöbbször már nem tudtak túljárni.
Ehhez képest a londoniaktól a csapatkapitány Patrick Vieira kilenc év után távozott, míg Dennis Bergkamp a 36 éves volt, így a nagy meccseken már inkább kispadra ültette Arséne Wenger.
A jobbhátvéd Laurén rengeteget volt sérült, akárcsak az akkoriban már a világ egyik legjobb balhátvédjeként számon tartott Ashley Cole is, míg a védelem oszlopa Sol Campbell depresszióval és mentális problémákkal küzdött, így az egyenes kieséses szakasz nagy részét kihagyta. Ezek után az Arsenal döntőbe jutása kisebbfajta csodának számított, ahol gyakorlatilag az esélytelenek nyugalmával léphetett pályára, a francia menedzser azonban bizakodó volt a találkozó előtt.
A Barcelona a favorit, az Arsenal pedig a veszélyes esélytelen. Úgy érzem, ha a saját játékunkat nyújtjuk, különlegesen veszélyes esélytelenek leszünk"
- mondta Wenger.
A katalánok oldalán is volt egy nagy hiányzó, az akkor már óriási tehetségnek kikiáltott, ám még szárnyait bontogató Lionel Messi sérülés miatt nem került be a keretbe, de Rijkard kezdőjét így sem érhette kritika:
Valdés - Oleguer, Márquez, Puyol, Van Bronckhorst - Deco, Edmílson, Van Bommel - Giuly, Eto'o, Ronaldinho.
Az angolok a
Lehmann - Eboué, K. Touré, Campbell, Ash. Cole - Pires, Gilberto Silva, Ljungberg,Fabregas, Hieb - Henry
felállásban kezdtek.
Az Arsenal kezdte jobban a találkozót, az első komoly helyzet Henry előtt adódott a 3. percben, aki Eboué beadása után remekül fordult le Marquezről, hat méterről, szemben a kapuval azonban a kilépő Valdést találta telibe. A 17. percben aztán a finálé legemlékezetesebb jelenete következett: Samuel Eto'o kapott nagyszerű labdát Ronaldinhótól és lépett ki ziccerben, már Jens Lehmann mellett is eltolta a labdát, amikor a tizenhatos vonala előtt a kapus buktatta a kamerunit. Bár Ludovic Giuly az üres kapuba lőtt,
a norvég Terje Hauge játékvezető előzőleg már lefújta az akciót, így szabadrúgással jöhettek a katalánok, Lehmann-nak pedig felmutatta a piros lapot.
Érkezett a cserekapus, Manuel Almunia, méghozzá annak a Robert Piresnek a helyére, aki kimaradt a franciák vb-keretéből, így óriási bizonyítási vággyal lépett pályára a fináléban. Wenger ezen döntése olyan rosszul esett a szélsőnek, hogy nyáron el is hagyta a csapatot. Tíz emberrel is hősiesen védekeztek az angolok, mindig volt egy becsúszó, vagy blokkoló láb, így a Barca nem tudott élni az emberelőnnyel. A 37. percben aztán óriáis meglepetésre a vezetést is megszerezte az Arsenal. Henry a tizenhatos jobb sarkáról ívelt be szabadrúgást,
Sol Campbell pedig mindenki fölé emelkedve, Oleguert megelőzve védhetetlenül fejelt a jobb sarokba.
Eto'o még a szünet előtt egyenlíthetett volna, Almunia azonban a kapufa segítségével hárította a kameruni csatár ziccerét, így a félidőre nem változott az eredmény.
A második játékrészben próbálta növelni az iramot a gránátvörös-kék alakulat, de komoly ziccereket jó ideig nem tudott kialakítani, csak távoli lövésekkel próbálkozott, azokat azonban Almunia magabiztosan fogta. Az angolok ráadásul több életveszélyes kontrát vezettek, így könnyen még nagyobb bajba kerülhetett volna a Barcelona, de vagy egy hatalmas mentésnek, vagy egy kis szerencsének köszönhetően minden ellentámadást megúszott. A 76. percben aztán megtört a jég, egy bal oldali, mélységből érkező passzt tolt tovább mesterien a csereként pályára lépő Henrik Larsson
Eto'o elé, aki lendületből rávitte Almuniára a labdát, majd közelről a rövid sarokba passzolt.
A találat érezhetően megfogta az akkora már erejükkel teljesen elkészülő Arsenal játékosokat, akiknek figyelme öt perrcel később ismét kihagyott, ez pedig végzetesnek bizonyult: Larsson ezúttal a jobb oldalról adott kiváló ütemű passzt, amellyel a nem sokkal korábban becserélt
Juliano Belletti kapura tört, és közelről Almunia lábai között megszerezte a győztes találatot.
A folytatásban ugyanis a Barca már rutinosan eldugta a labdát, így az 1991/92-es BEK-trófea elhódítása után másodszor nyerte meg a sorozatot, a Bajnokok Ligájában azonban először ünnepelhetett győzelmet, amelyet napjainkig még három követett.
FC Barcelona–Arsenal 2-1 (0-1) gólszerzők: S. Campbell (37.), Eto'o (76.), Belletti (82.)
Párizs, Stade de France, 80.000 néző
vezette: Terje Hauge (norvég)
piros lap: Lehmann (18.)
sárga lap: Oleguer (69.), Larsson (93.), illetve Eboue (22.), Henry (51.)
Barcelona: Valdes - Oleguer (Belletti, 71.), Marquez, Puyol, van Bronckhorst - Deco, Edmilson (Iniesta, a szünetben), van Bommel (Larsson, 61.) - Giuly, Eto,o, Ronaldinho
Arsenal: Lehmann - Eboue, Toure, Campbell, Cole - Pires (Almunia, 20.), Gilberto, Ljungberg, Fabregas (Flamini, 74.), Hleb (Reyes, 85.) - Henry
A cikket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével írtuk meg.