Vágólapra másolva!
Lionel Messi, a spanyol bajnoki címvédő FC Barcelona hatszoros aranylabdása már nagyon várja, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt kényszerszünet után újra futballozhasson.

A 32 éves argentin játékos azt mondta, a mérkőzések zárt kapuk mögött, ilyen hosszú kihagyás után bizonyára nem lesznek majd ugyanolyanok, mint a világjárvány kirobbanása előtt.

- jelentette ki Messi, aki szerint most az a fontos, hogy "előrenézzünk", ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a nézők hiányára minden futballistának fel kell készülnie.

A hatszoros aranylabdás Lionel Messi már alig várja, hogy újra játszhasson Forrás: AFP/Miguel Ruiz

"Furcsa lesz, ezért mindannyiunknak el kell ezt képzelnie előre, és gondolatban szoktatni kell magunkat hozzá" - mondta a támadó.

A spanyol kormány engedélyt adott arra, hogy a március 12-én félbeszakított La Liga küzdelmeit június 8-a után folytathassák, és a jelenlegi tervek szerint a bajnokság június 12-én indul újra. Az élen a Barcelona áll 58 ponttal, második a Real Madrid (56 pont), harmadik pedig a Sevilla (47). Az idény 27 forduló után szakadt félbe, így a csapatokra még 11 kör vár.