Jól érzi magát Iránban a magyar válogatott focista

Koman Vladimir
Az andorrai védők között indul meg Koman Vladimir a 2013-as vb-selejtezőn a Puskás Stadionban
Vágólapra másolva!
Koman Vladimir 2018 nyarán költözött át Törökországból Iránba, hogy az ország első osztályú labdarúgó-bajnokságában szereplő Szepahan együttesét erősítse. A globális koronavírus-járvány miatt az ottani bajnokság is szünetel, de lassan visszatér az élet a rendes kerékvágásba.

A 31 éves támadó középpályás április közepén érkezett haza a szüleihez Szombathelyre, ahol egyből kéthetes, hatósági karanténba került. Az otthonlétet a ház körüli munkákkal és edzésekkel töltötte, azonban a felesége és a két gyermeke nagyon hiányoztak neki, mert ők Oroszországban maradtak.

A tapasztalt labdarúgót május 3-ra rendelték vissza Iránba a csapathoz, mert szeretnék majd folytatni a februárban félbeszakadt bajnoki küzdelmeket.

A tervek szerint 40 nap alatt játszanának le 9 fordulót zárt kapuk mögött, ami Koman szerint sérülésveszélyes lehet.

A korábban olasz ifjúsági bajnoki címet szerzett focista szerint az iráni bajnokságnak jó a színvonala, hajtós mérkőzések vannak a ligában, sok fiatal tehetséggel.

Egy nagyobb derbin akár 80-100 ezer ember is szurkol a helyszínen a feleknek, a rajongók néha túlságosan is barátságosak a focistákkal.

Koman szerződése az idény végén lejár a klubbal, és ha megfelelő ajánlatot kap, akár maradna is Iránban, ugyanakkor a hazatérés gondolatát sem vetette még el.

A teljes interjú az NSO-n olvasható ITT.