Vágólapra másolva!
Eric Dier, a Tottenham Hotspur középpályása szerint játékostársaival együtt már alig várják, hogy újra futballozhassanak.

A Premier League csapatai kedd óta edzhetnek, de szigorú megkötésekkel, csak kis csoportokban és tilos a testi kontaktus.

"Nagyszerű újra itt lenni - nyilatkozott a Spurs honlapján a válogatott játékos.

Dier hozzátette: ez a munka teljesen más, mint amit otthon tudtak végezni a koronavírus-járvány miatt elrendelt bezártság alatt.

Eric Dier (balra) már ki van éhezve a játékra Forrás: AFP/Ian Kington

Az angol bajnokság március közepe óta szünetel, és bár még nincsenek konkrét tervek, az érintettek a szezon júniusi folytatásában reménykednek.

"Az is remek, hogy újra találkozhattunk a többiekkel.

Az elmúlt hetek élménye nagyon furcsa volt, miután normális esetben nagyon intenzív a kapcsolat a társakkal, a szakmai stábbal, a klubbal. Akikkel beszéltem, mindenki jól van, mindenki jól kezelte a helyzetet, de most már mindannyian alig várjuk, hogy újra futballozhassunk." - mondta.

A tágabb környezetben ugyanakkor az elmúlt napokban többen is aggodalmuknak adtak hangot a visszatéréssel, illetve a folytatással kapcsolatban. Troy Deeney, a Watford csapatkapitánya az egészsége megőrzésére hivatkozva nem kezdte el a héten az edzést.

A Chelsea francia világbajnok focistája, N'Golo Kanté a keddi edzésen még ott volt csapatával, de úgy döntött, biztonsági okokból nem megy el a szerdai tréningre.

Míg Danny Rose, a Newcastle United védője úgy vélekedett, hogy kísérleti patkányokként kezelik a Premier League csapatainak játékosait.