Vágólapra másolva!
„Kiábrándító! Idáig jutatta a szétzilált MLSZ a magyar labdarúgást" – ezzel a címmel jelent meg a Népsport, miután a magyar labdarúgó-válogatott 1989. április 12-én 1-1-es döntetlent játszott Málta ellen a Népstadionban rendezett világbajnoki selejtezőn. Pedig a mérkőzés előtt a mindenki nagyon bizakodó volt, és nem csak azért, mert a két pontra égető szükség lett volna. A Népszabadság úgy fogalmazott: 90 perc tragédia.

Kötelező a győzelem a vb-esélyért

A mérkőzés előtt egyértelműen a versenyben maradás volt a tét. A magyar válogatott

három meccset követően egy győzelemmel és két döntetlennel, négy pontot gyűjtve a második helyen állt

az öt meccs után hibátlan Spanyolország mögött. Így nem csoda, hogy egybehangzó volt a játékosok véleménye, biztosan legyőzzük majd Máltát.

„Érzem, hogy jó formában vagyok, és mindent elkövetek, hogy szerdán a magyar közönségnek szerezzünk örömet. Ez egyébként az egész csapat eltökélt szándéka, amit meg is fogunk valósítani.

Szeretnék megnehezíteni a dolgunkat, de akkor is nyerünk! Valóban, lelkes, hajtós, egyre erőteljesebb csapat az ellenfél, de a mi együttesünkben több jó, mi több: klasszis játékost találni.

És, egyre inkább egységes lesz a gárdánk" – árulta el a meccs előtt Détári Lajos a Népsportnak.

Détári Lajos komolyabb válogatottak ellen is pályára lépett, mint a máltai Forrás: http://soccernostalgia.blogspot.com

De nemcsak Détári, hanem a szövetségi kapitány, Bicskei Bertalan is nagyon pozitívan nyilatkozott a tatai edzőtáborban a Málta elleni meccset megelőzően.

„Ma már nincs olyan válogatott Európában, akit félvállról lehetne venni. Nem lesz tehát sétamérközés a szerdai,

– mondta a kapitány. De hasonlóan vélekedett Bognár György és Fischer Pál is.

A szokásos gyermekfutball volt az előműsor az összecsapás előtt, de közben a két csapat játékosai már szemrevételezték a gyepet. A játékvezetők is szemlét tartottak, aminek az lett az eredménye, hogy a gólvonalakat újra kellett húzni, mert a bíró mindkettőt túl halványnak találta. Fél órával a kezdés előtt indultak a játékosok melegíteni,

s ezzel egy időben kezdte a hangolást a mintegy 20 ezernyi közönség „zászlós" szektora.

Íme, a Magyarország-Málta vb-selejtező meccsjegye Forrás: magyarfutball.hu

A gyors máltai gól sokkolta a magyar csapatot

Csaknem pontosan négy hónappal azután, hogy tavaly december 11-én La Vallettában világbajnoki selejtezőn 2-2-t játszott egymással Málta és Magyarország labdarúgó-válogatottja, újból találkozott a két együttes. A magyar válogatott a Disztl Péter - Bognár Zoltán, Disztl László, Keller József – Kozma István, Kovács Ervin, Bognár György, Détári Lajos, Sass János - Boda Imre, Hajszán Gyula összeállításban kezdte a Málta elleni vb-selejtezőt.

Nagy meglepetésre már a 7. percben előnybe került Málta a Népstadionban:

Buttigieg cselezgetett a középpályán, majd Busuttilhoz passzolt, aki a félpályától indulva három remek csel után kilépett a magyar védők közül, megvárta, míg Disztl Péter elfekszik, és nagy nyugalommal a jobb sarokba gurított.

Jól ment neki: két vb-selejtező és három gól a magyarok hálójában.

Már az első félidőben összejöhetett volna az egyenlítés, ám a 32. percben a kirúgás után Boda Imre hiába csente el a labdát a máltai kapustól, és fejelt előrevetődve a hálóba, a játékvezető úgy ítélte meg, hogy Boda belerúgott a kapus kezébe.

Fischer Pál tör a máltai kapura Forrás: mlsz.hu/ifj. Thaly Zoltán

A szünet után a közönség nagy ovációval fogadta Fischer Pált, aki Sass helyett lépett pályára. A 49. percben pedig már egyenlített a magyar csapat. Bognár György remekül indította a jobb oldalon Fischert, akit Azzopardi szögletre szereit. Détári rövid szöglete titán Hajszán kapta a labdát, már a 16-oson belül, amikor Azzopardi felvágta a magyar játékost,

jöhetett a tizenegyes. Boda állt a büntetőpontra letett labda mögé. és félmagasan a bal sarokba lőtte.

A hátralévő idő is tartogatott még érdekességet. A 65. percben például Busuttiil a középkörből balra játszotta a labdát Vellához, aki egyből a nagy sebességgel robogó Azzooardi elé tálait, ő egyedül húzhatott Disztl kapujára, amikor a 16-os vonala előtt Kozma hátulról felvágta a játékost. A beszámolók szerint

nagyon kegyes volt a játékvezető, mert elmaradt a nyilvánvaló kiállítás, sőt, még a sárga lap sem került elő.

A mérkőzés hajrájában előbb egy máltai kontra kecsegtetett góllal, majd az utolsó percben még

Boda lőtt 15 méterről, ám a labda a felső kapufát érintve hagyta el a játékteret.

Így maradt a csalódást keltő 1-1-es végeredmény.

Naggyá tettük Dávidot

A Népsport tudósítója úgy fogalmazott, hogy a hazai döntetlen tulajdonképpen felér egy vereséggel, ezért elmondhatjuk, hogy

Dávid megismételte a bibliai történetet, s Góliátot „térdre" kényszerítette.

A mérkőzés után Bognár György teljesítményét lehetett kiemelni a magyar csapatból. Bognártól láthattuk a legtöbb jó megoldást. Megpróbálta szervezni a csapat játékát, de ez csak részben sikerült, mert nemigen talált partnerekre. Ugyanakkor az is igaz, hogy időközönként túl sokat „dajkálta" a labdát, és ezzel lassította a játékot. Érdekesség, hogy Boda hiába szerzett gólt, illetve találta el a kapufát is, nem kapott jó értékelést: „Boda gyakran két máltai védővel is szembetalálta magát, szorosan fogták, de rendre ügyesen csinált helyet a felfutó' Kozmának. A kapura viszont alig jelentett veszélyt."

A mérkőzést követően pedig érthető módon nagyon csalódottan értékelték a látottakat a magyar főszereplők.

„Az első félidőben hiányzott a tűz. Szünet után volt ugyan lehetőségünk a gólszerzésre, de a szerencsével hadilábon álltunk. A legjobban az fáj, tudtuk, Málta így fog játszani,

erre készültünk, mégis kudarcot vallottunk. Nem vagyunk még profik. Továbbjutási esélyeink ezzel a döntetlennel minimálisra csökkentek.

Annyit azért szeretnék elmondani, hogy a játékosok szívvel-lélekkel, legjobb akaratuk szerint játszottak" – mondta a magyar szövetségi kapitány, Bicskei Bertalan.

Bognár György úgy látta, hogy nem kellett tragédiát csinálni az eredményből,

fáradtan mozogtak. Véleménye szerint sajnos a továbbjutás már korábban eldőlt. A játékos úgy látta, arra volt szükség, hogy hagyják nyugodtan dolgozni a szövetségi kapitányt.

A magyar válogatott nem tudta legyőzni Máltát Forrás: MLSZ Youtube

Az MLSZ akkori társelnöke, Vadászi Tibor sokkal keményebben fogalmazott:

„Ilyen mérkőzés után mit lehet mondani? Először is gratulálok az ellenfélnek. Felülmúltak minket játékban, gyorsaságban. A mai játéknál több van a csapatban. A győzni akarás görcsössé tett mindenkit. A mai mérkőzésen

Az MTI tudósítója is negatívan látta a világot:

„Magyar szomorújáték 90 percben - így lehet összegezni a szerda esti vb-selejtezőt,

amelyen a 'kis Málta' ebben a selejtező sorozatban a magyarok rovására második pontját szerezte, harmadik gólját rúgta."

Sajnos ez a vb-selejtező folytatásában is bebizonyosodott, hogy ennél nem volt többre képes a csapat, ugyanis két győzelemmel, négy döntetlennel és két vereséggel csak a harmadik lett a csoportban, mindössze nyolc pontot gyűjtve. Az első spanyolok 13, a második írek 12 pontot szereztek, a magyar válogatott Málta mellett Észak-Írországot tudta megelőzni.

Világbajnokság 1990. Selejtező
Magyarország - Málta 1-1
Gólszerző: Busuttii a 7. percben, Boda tizenegyesből a 49. percben
Sárga lap: Azzopardi a 35. percben

Magyarország: Disztl P. - Bognár Z., Disztl L. Keller - Kozma, Kovács, Bognár Gy., Détári, Sass - Boda, Hajszán.
Málta: Cluett - Cauchi, Buttigieg, Camilleri, Azzopardi - Seerri, Galea, Gregory, R. Vella - Busutlil, Carabott.
Csere: Gregory helyett S. Vella, Sass helyett Fischer, mindkettő a szünetben, Kozma helyett Kiprich a 75. percben.

A cikket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével írtuk meg.