Vágólapra másolva!
A Budapest Honvéd társtulajdonosa, Mendelényi Dániel elmondta, nem szerepelt a terveik között, hogy menet közben edzőt váltanak, de megtalálták a legjobb megoldást. Beszélt az új sportigazgatóról, Urbányi Istvánról, de szóba került a bajnokság folytatása és a klub stabilitása is.

„A futballunk lehetett volna eredményesebb és látványosabb. Az egyik célunk az, hogy a jövőben közönségszórakoztató legyen a csapat játéka. A drukkerek megfelelő kiszolgálására egy másik fronton viszont nem lehet panasz: a kommunikáció professzionális" – mondta Mendelényi Dániel a Nemzeti Sportnak.

Giuseppe Sanninóval kapcsolatban elmondta, nem szerepelt a terveik között, hogy menet közben edzőt váltanak. Ha így lett volna, megteszik már a gyenge bajnoki rajt után.

„Az egy hónappal ezelőtti szerződésbontásban jelentős szerepet játszott a sajnálatos szituáció, amelybe időközben csöppentünk. Megértettük, hogy Giuseppe szeretne a szerettei mellett lenni. Leültünk, hogy megkeressük a legjobb megoldást, szerintem meg is találtuk." Hozzátette, hogy Pisont István személyében jelenleg is van edzője a csapatnak. Az ő megbízatása az új edző érkezéséig érvényes. Annak örülnek, hogy sokaknak vonzó a Honvéd kispadja, de nem az edzők választják ki a csapatot, hanem a csapat az edzőt.

Mendelényi Dániel őszintén beszélt a Honvéd elmúlt egy évéről Forrás: honvedfc.hu

Az új sportigazgatóval, Urbányi Istvánnal kapcsolatban elárulta, hogy száz százalékban hozzátartozik a sportszakmai rész, ebbe pedig beletartozik az utánpótlást jelentő Magyar Futball Akadémia is. Mendelényi Dániel elmondta, a járványhelyzet a Honvédot is érinti, de talpon kell maradniuk, és ígérheti, talpon is maradnak.

„Az eredményeknek a pályán kellene eldőlniük, ez nem vitás, de.. Nem zárható ki, ha ezt a már eltorzult idényt folytatjuk, az a következőre is kihat. S ha igen, egy torz idényből lesz kettő. Mindenki azt szeretné, hogy minél hamarabb visszatérjen az élet a normál kerékvágásba, de nem biztos, hogy érdemes kockáztatni. Ha egy csapat arra kényszerül, hogy hosszabb kihagyást követően háromnaponta pályára lépjen, az sérülésveszélyt hordoz magában. A végső döntés mérlegelést igényel, bárhogy is határozzon végül az MLSZ, elfogadjuk" – nyilatkozta a bajnokság folytatásával kapcsolatban.

Az igazolásokkal kapcsolatban elárulta, hogy meglátjuk, mit enged az aktuális helyzet, de amire a szakmai stáb javaslatot tesz, mindenképpen igyekszenek megoldani.

A teljes interjú ide kattintva érhető el.