Vágólapra másolva!
A női kézilabda Bajnokok Ligája sorozatának főtámogatója, a Delo nevű orosz cég egyértelmű óhaját fejezte ki az idei végjáték megrendezésére vonatkozóan. 

Az európai szövetség (EHF) pénteki döntésének értelmében szinte biztosra vehető, hogy szeptember 5-6-án kerül sor a budapesti négyes döntőre, annak lehetőségét azonban még vizsgálják, hogy a koronavírus-járvány miatt elhalasztott negyeddöntőket egymérkőzéses formában meg lehet-e redezni szeptember 3-án, szintén a magyar fővárosban. Amennyiben erre nem lesz mód, úgy a középdöntős csoportok első két-két helyezettje, azaz a címvédő Győri Audi ETO KC, a dán Esbjerg, valamint a két francia klub, a Brest és a Metz léphet pályára a négyes döntőben.

A Győr és a Rosztov egy éve izgalmas döntőt vívott egymással Fotó: Mudra László - Origo

Ez viszont azt jelenti, hogy biztosan elesik a szerepléstől az év legnézettebb női kézilabdás hétvégéjén a tavalyi döntős, orosz bajnoki címvédő Rosztov Don, amelynek a korábbi győri sikeredző, Ambros Martín a szakvezetője. Ez pedig nem tetszik a Delónak, aminek egyértelműen hangot is adtak az EHF-nek írt levelükben, számol be a Nemzeti Sport Online a TASZSZ orosz hírügynökségre hivatkozva.

Nagyon reméljük, hogy végül az első variációra fognak alapként tekinteni, és szeptember 3-án sor kerül az egymeccses negyeddöntőkre Budapesten. A magunk részéről ehhez fogunk ragaszkodni" – idézi a lap Szergej Siskarjovot, a Delo elnökét.

Siskarjov leszögezte, amennyiben kell, hajlandóak pénzügyi forrásokat átcsoportosítani, hogy a szervezők ne hivatkozhassanak arra, hogy anyagi okok miatt nem tudják megrendezni a negyeddöntőket.