Fogadási csalás kísérlete miatt eltiltották a korábbi válogatott focistát

98505065 Horizontal
Dickson Etuhura (balra) ötéves eltiltás vár
Vágólapra másolva!
Dickson Etuhut, korábbi nigériai válogatott labdarúgót fogadási csalás kísérlete miatt a Svéd Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága öt évre eltiltott a sportággal kapcsolatos mindennemű tevékenységtől a skandináv országban.

A szövetség honlapja név nélkül számolt be az eltiltásról, az angol sajtó azonban részletesen írt a vizsgálatról. Közölték: megállapítást nyert, hogy a 37 éves középpályás - valamint albán-svéd társa, az ügy miatt szintén eltiltott Alban Jusufi - 2017. május 16-án egy stockholmi étteremben találkozott a görög-kanadai Kirjakosz Sztamatopulosszal, akit megkísérelték fogadási csalásra bírni. Az AIK kapusának kétmillió svéd koronát (64,5 millió forintot) ajánlottak, ha az IFK Göteborg elleni mérkőzésen "alulteljesít".

Dickson Etuhura (balra) ötéves eltiltás vár Forrás: AFP/Carl De Souza

A kapus ezt követően tájékoztatta a megkeresésről a klub vezetőit, amelynek eredményeként a mérkőzést elhalasztották. Etuhu tavaly ártatlannak mondta magát, de a tavaly novemberben lezárult vizsgálat végül bűnösnek találta.
Etuhu - a Manchester City, a Norwich City, a Sunderland, a Fulham és a Blackburn Rovers egykori játékosa - röviddel a megvesztegetési kísérletet követően, 2017 nyarán igazolt az AIK-ból az IFK Rössjöholmba, Jusufi csapatába. Etuhu 2007 és 2012 között játszott a nigériai válogatottban.