Az UEFA továbbra is a futballszezon végigjátszását javasolja

UEFA logo, Alexander Ceferin
UEFA president Aleksander Ceferin walks past a sign with the UEFA logo after attending a press conference following a meeting of the executive committee at the UEFA headquarters, in Nyon, Switzerland on December 4, 2019. (Photo by Fabrice COFFRINI / AFP)
Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedden ismételten arra buzdította tagországait, hogy amint újra lehetségessé válik a játék, próbálják befejezni a bajnokságukat.

A koronavírus-járvány gyakorlatilag megbénította a sportágat a kontinensen, a nemzeti bajnokságok és kupák, valamint a nemzetközi klubsorozatok szünetelnek, a 2020-as Eb-t pedig egy évvel elhalasztották.

Az UEFA már korábban is világossá tette, hogy szándéka szerint a bajnokságokat, kupákat be kell fejezni, nem pedig félbeszakítani és törölni, s reménykedik a Bajnokok Ligája, valamint az Európa-liga hátralévő mérkőzéseinek lebonyolításában is.

Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

A szervezet mind az 55 tagországának képviselője részt vett az UEFA keddi videokonferenciáján. Döntések csak a végrehajtó bizottság csütörtöki ülésén várhatók, de ezúttal sem utalt semmi arra, hogy az UEFA irányt váltana, azaz továbbra is a szezon végigjátszását ajánlja. Ezzel együtt némileg megengedőbb volt a hangnem azokra az esetekre vonatkoztatva, ha esetleg mégis törölni kellene az idényt.

"A törölt bajnokságokat megvizsgáljuk, amikor elkészül az iránymutatás a nemzetközi sorozatokban való részvételt illetően"

- áll az UEFA közleményében.

Belgiumban a profi liga vezetősége április elején befejezettnek nyilvánította a bajnokságot, végleges döntés azonban egyelőre nem született, mert a klubok közgyűlésének még meg kell ezt erősíteni. Igaz, ez formaságnak tűnik, mivel a 24 profi egyesület többsége - 17 - már korábban a szezon lezárását szorgalmazta.

Nehezíti az újrakezdést az is, hogy Belgiumban augusztus végéig nem lehet tömegrendezvényeket tartani. A liga vezetőségének állásfoglalása után az UEFA rosszallását fejezte ki, Aleksander Ceferin elnök az európai kupaküzdelmekből való kizárással fenyegette meg akkor a belga szövetséget.