Vágólapra másolva!
Ahogy azt korábban megírtuk, Bernd Storck nem hosszabbítja meg lejáró szerződését a belga Cercle Brugge csapatánál. A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya a Het Laatste Nieuwsnak elmondta, komolyabb ambíciói vannak annál, minthogy nevelőklub edzője legyen.

Miután Storckot menesztették a magyar válogatott éléről, 2018 szeptemberében Belgiumban, az első osztályban szereplő Royal Excel Mouscronnál vállalt munkát, csapata a 10. helyen végzett a bajnokságban. A szezon végén azonban nem hosszabbította meg a szerződését, mert állítólag a jelöltek között volt a Hertha kispadjára Dárdai Pál utódjaként.

Miután a berlini kinevezés nem jött össze, az 57 éves szakember tavaly októberben átvette a reménytelen helyzetben lévő Cercle Brugge csapatát, amely nagyszerű hajrájának köszönhetően a 14. helyen zárt a 16 csapatos bajnokságban, így elkerülte a kiesést.

Bernd Storck remek munkát végzett Belgiumban Fotó: Polyák Attila - Origo

Storck azonban akárcsak tavaly, idén sem hosszabbít szerződést, ugyanis komolyabb ambíció vannak, mint egy olyan csapatot irányítani, ahol a játékosok nevelése és értékesítése a legfőbb célkitűzés.

„A személyes ambícióim nem egyeztethetők össze a Cercle Brugge céljaival. Szeretnék kilépni az európai kupaporondra, de ez nem lehetséges, mert a Brugge-nek ugyanaz a tulajdonosa, mint az AS Monacónak (az orosz Dmitrij Ribolovjev - a szerk.).

– mondta a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, akit az utóbbi napokban a belga bajnokság negyedik helyén végző Royal Antwerp csapatával is összehoztak, de cáfolta a magyar sajtóban megjelent híreket.