A Manchester United idegenben szerzett ötgólos előnyt az Európa-ligában

Linz, 2020. március 12. Odion Ighalo, a Manchester United játékosa (k) ünnepel, miután gólt szerzett a LASK Linz ellen a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének LASK Linz - Manchester United első mérkőzésén az üres Linz Stadionban 2020. március 12-én. A mérkőzést a tüdőgyulladást okozó koronavírus terjedése miatt biztonsági okokból zárt kapuk mögött rendezik. MTI/EPA/Christian Bruna
Vágólapra másolva!
A Manchester United 5-0-ra győzött Linzben az Európa-liga nyolcaddöntőinek első mérkőzésén. A koronavírus miatt zárt kapuk mögött megrendezett mérkőzésen Ole Gunnar Solskjaer csapata végig fölényben focizott és kényelmes helyzetből várhatja a visszavágót, már ha megrendezik. Ugyancsak idegenben, zárt kapus találkozón szerzett előnyt az FC Basel, amely azonban a második meccset is Frankfurtban fogja játszani az Eintrachttal. A török Basaksehir 1-0-ra nyert otthon az FC Köbenhavn ellen.

Linzben a United az első másodperctől kezdve kontrollálta a játékot és óriási fölényben játszott. A vezetést a 28. percben Odion Ighalo bombagóljával szerezte meg Ole Gunnar Solskjaer csapata.

A második félidő elején a vendégcsapat megduplázta az előnyét, Ighalo passza után Daniel James kezdett szólóba, majd 14 méterről kilőtte a rövid alsó sarkot.

Nem sokkal később Ighalo megszerezhette volna második gólját, de ziccerben a kapufát találta el. A LASK azonban nem úszta meg a harmadik kapott gólt, a 82. percben Juan Mata kapott egy parádés kiugratást Fredtől, és nem hibázott.

És itt még nem volt vége, a 92. percben a United csodatinije, a 18 éves Mason Greenwood lőtt egy kétkapufás gólt, egy perccel később pedig Andreas Pereira távoli lövése tréfálta meg Alexander Schlagert, beállítva a 0-5-ös végeredményt.

Szintén zárt kapuk mögött fogadta az Eintracht Frankfurt az FC Baselt. A nem túl eseménydús első félidő egyetlen említésre méltó jelenete Samuele Campo nevéhez fűzödik: a vendégek középpályása gyönyörű szabadrúgással vette be a németek kapuját a 27. percben.

A Frankfurt hiába támadott többet a szünet után, nem tudta gólra váltani fölényét, sőt, a 73. percben komoly bajba került, ugyanis egy óriási védelmi hiba után Kevin Bua növelte kettőre a Basel előnyét.

Ehhez aztán hozzátett még egyet a svájci együttes, Fabian Frei fejezett be góllal egy szép támadást a 85. percben, így a Basel 3-0-s előnyből várja a visszavágót, amit szintén Frankfurtban rendeznek, mert Svájcban a koronavírus miatt betiltották az 1000 főnél nagyobb létszámú rendezvényeket.

A koraesti meccseken egyedül Isztambulban rendeztek mérkőzést nézők előtt, ahol a Fatih Terim Stadionban a Basaksehir a Köbenhavnt fogadta. A hazaiak a 88. percben Edin Visca révén büntetőből szerezték meg a győzelmet, miután Demba Bát buktatta egy dán védő a tizenhatoson belül. És ennek a gólnak legalább a közönség is örülhetett a helyszínen.

Végeredmények, Európa-liga nyolcaddöntő, első mérkőzés:
LASK Linz - Manchester United 0-5 (0-1)
Eintracht Frankfurt - FC Basel 0-3 (0-1)
Basaksehir - FC Köbenhavn 1-0 (0-0)
A Sevilla - Roma találkozót a koronavírus miatt elhalasztották, a vendégeket szállító gépet ugyanis nem engedték leszállni Sevillában.

A tervek szerint a visszavágókat egy hét múlva, március 19-én rendezik, ezek közül a Frankfurt-Baselt ismét Frankfurtban. Az UEFA azonban kedden rendkívüli ülést tart az Eb, a BL és az El jövőjéről, és könnyen elképzelhető, hogy azonnali hatállyal felfüggesztik, vagy törlik a sorozatot.