Vágólapra másolva!
A Manchester City hazai pályán hátrányból fordított, de győzni végül mégsem tudott a Crystal Palace ellen a Premier League 23. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén. Az Arsenal is hazai pályán hullajtott el két pontot, míg a Southampton szintén hazai pályán két gólos előnyről kapott ki a Wolverhamptontól. 

A bajnoki címvédő manchesteri csapat az idei szezonban egyáltalán nem az előző idényben megismert arcát mutatja, hiszen már a bajnokság felénél annyi pontot vesztettek, mint az előző kiírásban összesen. Ráadásul a londoniak az előző idényben is győzni tudtak az Etihad, akkor 3-2-re.

A City ezúttal is mezőnyfölényben játszott, egy szögletnél azonban a 39. percben elaludtak a védők, Cenk Tosun pedig könnyedén bólinthatott a kapuba.

A 72. percben a Riedewald kezezése után felcsillant a hazai egyenlítés reménye, de a videoszobában úgy ítélték meg, hogy a Palace védője vétlen volt az esetnél. A City becsületét végül ezúttal is Sergio Agüero mentette meg, aki a 82. percben belőtte az egyenlítő gólt, ami a 250. volt neki a City mezében, majd öt perccel később a vezetést megszerezte övéinek. A győzelem azonban így sem jött össze, köszönhetően Fernandinho öngóljának.

Az Arsenal sem tudott győzni hazai pályán, tőlük az újonc Sheffield United vitt el egy pontot, ahogy a Britghton–Aston Villa, és a West Ham–Everton mérkőzés is 1-1-re végződött. A két utolsó helyezett találkozóján a Norwich 1-0-ra legyőzte a Bournemouth-t.

A nap legjobb mérkőzését Southamptonban játszották, ahol két remek formában lévő csapat találkozott. A hazaiak a 35. percben hiába vezettek már 2-0-ra, a Wolverhampton fordítani tudott, és pontszámban beérte a tabellán az ötödik helyen álló Manchester Cityt.

Eredmények, Premier League, 23. forduló:
Manchester City–Crystal Palace 2-2 (0-1)
gól: S. Agüero 82., 87., ill. C. Tosun 39., Fernandinho 90. (öngól)
Arsenal–Sheffield United 1-1 (1-0)
gól: Martinelli 45., ill. Fleck 83.
Birghton & Hovie–Aston Villa 1-1 (1-0)
gól: Trossard 38., ill. Graelish 75.
Norwich–Bournemouth 1-0 (1-0)
gól: Pukki 33. (11-esből)
piros lap: Godfrey 71., ill. Cook 31.
West Ham United–Everton 1-1 (1-1)
gól: I. Diop 40., ill. Calvert-Lewin 44.
Southampton–Wolverhampton 2-3 (2-0)
gól: Bednarek 15., S. Long 35., ill. Pedro Neto 53., R. Jiménez 65. (11-esből), 76.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Arsenal 37 26 5 6 88-28 60 84
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 35 25 3 7 87-33 54 82
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Liverpool 36 23 4 9 81-38 43 78
V
GY
V
D
GY
I
4.
Aston Villa 36 20 9 7 73-53 20 67
D
GY
GY
D
V
I
5.
Tottenham Hotspur 35 18 11 6 69-58 11 60
GY
V
V
V
V
I
6.
Newcastle United 35 17 13 5 78-56 22 56
GY
GY
V
GY
GY
I
7.
Chelsea 35 15 11 9 70-59 11 54
GY
V
D
GY
GY
I
8.
Manchester United 35 16 13 6 52-55 -3 54
D
D
GY
D
V
I
9.
West Ham United 36 13 13 10 56-70 -14 49
GY
V
V
D
V
I
10.
AFC Bournemouth 36 13 14 9 52-63 -11 48
D
V
GY
GY
V
I
Teljes lista