A Magyar Kupa 8. fordulójában az élvonalbeli csapatok még nem kerülhettek össze egymással, de másodosztályú együttesekkel igen. Feczkó Tamás, a DVTK edzője a mérkőzés előtt elmondta, csapata a legnehezebb ellenfelet kapta, mert szerinte az MTK annak ellenére, hogy a másodosztályban szerepel, igenis első osztályú csapat.
Ezt a kijelentést már a második percben bizonyították a fővárosiak, amikor megszerezhették volna a vezetést.
Lencse László egy szép befordulás után kapura tort, a nyolcméteres lövése azonban oldalhálóban kötött ki.
A folytatásban a miskolciak irányították a játékot, de komoly helyzetük először a 33. percben volt, ekkor a koszovói Florent Hasani szabadrúgása elsuhant a keresztléc fölött. A második félidőt veszélyesebben kezdte a MTK. Az 46. percben Mezei Szabolcs 19 méteres bombáját Antal Botond vetődve tolta ki a bal felső sarokból.
A folytatásban a fővárosiak folyamatosan letámadták a miskolciakat,
és úgy tűnt, bármelyik pillanatban megszerezhetik a vezetést. Az 52. percben Deutsch Bence próbálkozott egy távoli lövéssel, de Antal magabiztosan fogta a középre tartó labdát. Öt perccel később Lencse kapott egy felívelést, két védő között megtartotta a labdát, majd egy pattanás után fél fordulatból lőtt, de a labda néhány centivel elkerülte a bal felső sarkot.
A 65. percben ismét az MTK veszélyeztetett.
Katona Máté tört be a tizenhatoson belülre, a keresztező Polgár Kristóf mellett elesett, azonban Barna Gábor játékvezető nem ítélt tizenegyest a diósgyőri védő belépőjéért.
Az utolsó bő húsz percben az MTK sorra alakította ki a helyzeteket, de továbbra sem tudott gólt lőni, így jöhetett a kétszer 15 perces hosszabbítás.
A ráadás elején azonnal gólt lőhetett volna a vezetést az MTK, de 35 éves Kanta József pazar szabadrúgása a kapufán csattant.
A 99. percben megszerezte a vezetést az MTK.
A korábban az Ajaxnál két évet futballozó Schön Szabolcs kapott labdát a tizenhatos előterében, egy gyönyörű csellel helyzetbe hozta magát, majd 14 méterről a kapu bal oldalába lőtt.
A folytatásban az MTK továbbra is irányította a meccset, a 113. percben a továbbjutást is eldönthette volna, de Varjú Benedek ziccerben a kapu fölé lőtt. Ennek ellenére a fővárosi csapat így is megnyerte a meccset, és teljesen megérdemelten jutott be a legjobb 16 közé.
Magyar Kupa, 8. forduló
MTK Budapest (NB II)-Diósgyőri VTK 1-0 (0-0, 0-0, 1-0) - hosszabbítás után
Gólszerző: Schön (99.)