A Honvéd ellen javíthat a Fradi az El-vereség után

A gólszerző ferencvárosi Leandro a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulójában játszott Ferencvárosi TC - Kisvárda Master Good mérkőzésen
Vágólapra másolva!
A Ludogorectől hazai pályán elszenvedett vereség után az OTP Bank Ligában az utóbbi hetekben jó formába kerülő Budapest Honvéd vendégeként javíthat vasárnap a címvédő Ferencváros.

A legutóbbi szezon aranyérmesének és negyedik helyezettjének rangadóját az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezik, ahol a zöld-fehérek léphetnek esélyesként pályára, de nagy kérdés, hogy Szergej Rebrov játékosai milyen állapotban lesznek vasárnap a csütörtök esti Európa-liga 0-3 után.

Az FTC a bajnokságban egyelőre nem szenvedte meg a kettős terhelést, legalábbis az eredményein eddig nem látszott meg a fáradtság, vesztett pontok tekintetében ugyanis az éllovas MOL Fehérvárral azonos a mutatója, egyetlen vereség rontja a mérlegét.

Ugyanakkor az utóbbi két OTP Bank Liga-találkozóján egyaránt szerencsés győzelmet aratott, a játék képe alapján a Zalaegerszeg és a Kisvárda is közel állt a pontszerzéshez.

Leandro góljával nyert a Ferencváros a Kisvárda ellen az előző fordulóban Forrás: MTI/Czagány Balázs

A Honvéd nagyon rossz rajtot vett a mostani szezonban, négy vesztes meccs után, az utolsó helyen állva szerezte meg első győzelmét, a múlt héten viszont a második helyen álló Mezőkövesd vendégeként győzni tudott, így bizakodva várhatja a derbit.

A két csapat előző szezonbeli három egymás elleni meccsén kétszer az FTC nyert 1-0-ra, április végén viszont a Honvéd 3-2-es győzelmet aratott az akkor már bajnok rivális ellen.

- A háromfrontos helytállás kapcsán a legfontosabb feladat, hogy a keretünket a lehető legjobban forgassuk. Szerencsés helyzetben vagyunk, bő a keret, így minden mérkőzésen a lehető legerősebb felállásunkban tudunk pályára lépni.

Nehéz mérkőzéseket játszottunk tavaly a Honvéddal, biztos vagyok benne, hogy ez most sem lesz másképp, de nekünk nem lehet más célunk, mint az újabb három pont megszerzése - nyilatkozta a Fradi.hu-nak Szergej Rebrov a Honvéd elleni meccs előtt.

Rebrov nehéz meccsre számít a Honvéd ellen Fotó: Koncz Márton - Origo

A listavezető MOL Fehérvár hat győzelemmel indította az idényt, legutóbb viszont váratlan vereséget szenvedett a vendég Újpesttől. Szombaton a Debrecen ellen lép pályára, kérdés, hogy a hajdúságiak melyik arcukat mutatják. Herczeg András gárdája az első három fordulóban jó játékkal három sikert aratott, azóta viszont háromszor kapott ki sorozatban, így már most komoly hátrányba került az élcsoport tagjaival szemben.

„A múlt heti Újpest elleni vereség ellenére továbbra is első helyen állunk a tabellán,

A Debrecen eredményei a sikeres szezonrajt után az elmúlt időszakban nem úgy sikerültek, ahogyan azt feltételezhetően tervezték, azonban mindhárom alkalommal mindössze egy góllal maradtak alul aktuális ellenfelükkel szemben. Herczeg András munkája az előző szezon miatt, és a korábbi eredményeik miatt is tiszteletet érdemel, a keretben pedig fiatal és rutinos játékosok is segítik a csapatot.

és rangadóhoz illő, okos, éles és fegyelmezett játékkal be kell gyűjtenünk a három pontot ellenük - mondta Marko Nikolics, a Fehérvár edzője a csapat hivatalos honlapjának a Debrecen elleni meccs előtt.

Futács Márkótól várják a gólt a Fehérvárnál Forrás: Adam Cuhorka/molvidi.hu

Rangadót rendeznek a Fáy utcában is. A magyar válogatottba is behívott Feczesin Róbert vezetésével remek formába kerülő Újpest az ideiglenes otthonában fogadja a Mezőkövesd csapatát.

Nebojsa Vignjevics együttesének az elmúlt két fordulóban mutatott jó játékát kell ismét nyújtania, hogy megragadjon a tabella első felében.

Kisvárdán játszik a Zalaegerszeg, a hosszú utazást követően kérdéses, hogy milyen formában lép pályára az újonc. A Paks a Kaposvárt fogadja, a Puskás Akadémia Diósgyőrbe látogat.

Az M4 Sport szombaton az Újpest-Mezőkövesd és a MOL Fehérvár-Debrecen összecsapást tűzi műsorára, vasárnap pedig a fővárosi rangadót közvetíti, a többi találkozó az m4sport.hu-n követhető élőben. A 17 órás mérkőzésekről 18.05-től lesz Körkapcsolás szombaton a Kossuth Rádióban, ahol a 19.30-as találkozóról 20.12-től számolnak be, illetve az m4sport.hu-n végigkövethetők a rádiós közvetítések.

OTP Bank Liga, 8. forduló:
szombat:
Újpest FC-Mezőkövesd Zsóry FC, Illovszky Rudolf Stadion 14.30
Kisvárda Master Good-ZTE FC 17.00
Paksi FC-Kaposvári Rákóczi FC 17.00
Diósgyőri VTK-Puskás Akadémia FC 17.00
MOL Fehérvár FC-Debreceni VSC 19.30
vasárnap:
Budapest Honvéd-Ferencváros, Új Hidegkuti Nándor Stadion 16.00

A tabella:
1. MOL Fehérvár FC 7 6 - 1 17-5 18 pont
2. Ferencváros 6 5 - 1 10-5 15
3. Mezőkövesd Zsóry FC 7 5 - 2 10-6 15
4. Puskás Akadémia FC 7 4 1 2 12-7 13
5. Újpest FC 7 3 1 3 11-12 10
6. Debreceni VSC 6 3 - 3 13-11 9
7. Kisvárda Master Good 7 3 - 4 8-11 9
8. ZTE FC 7 2 1 4 11-9 7
9. Paksi FC 7 2 1 4 7-12 7
10. Budapest Honvéd 7 2 - 5 10-15 6
11. Kaposvári Rákóczi FC 7 2 - 5 6-13 6
12. Diósgyőri VTK 7 2 - 5 5-14 6