Vágólapra másolva!
Az ausztráliai Perth-ben rendezett minifutball-világbajnokságon kiütéses, 10-0-s sikert aratott a magyar minifutball-válogatott Afganisztán legjobbjai ellen. A találkozót követően a magyar csapat főszereplői nyilatkoztak az Origónak.

Munkatársunk helyszíni jelentése Perthből, Ausztráliából.

A magyar minifutball-válogatott szövetségi kapitánya, Nagy Lajos szerint a csapat számára kedden kezdődik majd az igazi világbajnokság.

Nagy Lajos csapata hibátlanul jutott a nyolcaddöntőbe Forrás: Origo

"Az alapvető célunkat teljesítettük, a csoportból továbbjutottunk. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy Szaúd-Arábia kivételével egyik csapat sem izzasztott meg minket. Nyilván koncentrált, jó játékkal tudtunk ilyen szép eredményt elérni, de

az igazi világbajnokság az most kezdődik majd számunkra kedden a kieséses szakasszal. Ott már jóval komolyabb ellenfelek várnak ránk.

A mai nap még a pihenésé, a következő két napban viszont már a felkészülésé lesz a főszerep. A csoportmérkőzések jók voltak az önbizalom növelésére, így elhiszik a srácok, amit én már régóta tudok róluk, hogy jó kispályás futballisták. Csak rajtunk múlik, hogy meddig juthatunk el. Koncentrált, jó játékkal meglehet a hőn áhított cél, amit most nem mondok el. Aki ismeri a világbajnokságok lebonyolítását, azt tudja, hogy

"Remekül éreztem magam a pályán, örülök, hogy egyre jobban játszunk. Egy régi barátom szokta állandóan mondogatni, hogy egy csapatnak, mindig egyre jobb teljesítményt kell nyújtania. Azt gondolom, hogy ez most sikerült is, ma sem kaptunk gólt. A két találatomnak pedig külön örülök. Ki is jött a lépés a mai meccsen, illetve az afgánok is alacsonyabb szintet képviseltek. Ennyi mindenképpen van a két válogatott között.

Az volt a cél, hogy csoportelsők legyünk, ez sikerült. Szerencsére úgy, hogy mindössze két gólt kaptunk, és sikerült huszonhármat lőni.

Boldogan és magabiztosan vághatunk neki a kiesési szakasznak. Az A csoportból fogjuk kapni az ellenfelünket, vagy Ausztráliát, vagy Kolumbiát. Mindenképpen megnézzük a meccsüket, és látni fogjuk, hogy majd mit kell az ellenfelünk ellen játszani a sikerhez" – árulta el az afgánok elleni találkozót követően a két gólt szerző Suscsák Máté.

Suscsák Máté kétszer is betalált az afgánok ellen Forrás: Origo

Fritz Attila is két gólig jutott Afganisztán ellen, így érthető módon elégedett volt a lefújást követően.

"Az elején ugyanúgy indult a meccs, ahogy az általában szokott. Szerencsére az első találat után felszabadult a csapat, és elindult gólgyártás. Elégedett vagyok a saját teljesítményemmel, de az a legfontosabb, hogy a csapatnak jól ment a játék, és sikerült három pontot szerezni. Persze nagyon örülök neki, hogy két góllal tudtam hozzájárulni a győzelemhez.

Úgy érzem, hogy a csapat összeállt, nagyon jó közösség alakult ki. Ez ma is látszódott a pályán. Küzdöttünk egymásért.

Hozzá kell tenni, hogy szerencsére azért könnyebb csoportba kerültünk. Várjuk a következő ellenfelünket, és bízok benne, hogy ezen az úton megyünk tovább."

A harmadik csoportmeccsét is megnyerte a kispályás fociválogatott Forrás: Origo

Ladányi Dávid már hat gólnál jár a világbajnokságon, de mint azt elmondta, egyáltalán nem foglalkozik ezzel, csak a csapat sikere lebeg a szemei előtt.

"Szerintem Afganisztán teljesen elfáradt mentálisan, mi pedig

így leghamarabb a négy között találkozhatunk velük. Szeretnék érmet szerezni a világbajnokságon, biztos vagyok benne, hogy az egész csapat előtt ez a cél lebeg. Őszintén mondom, hogy nem foglalkoztat a gólkirályi cím, a csapat a legfontosabb."

A magyar kispályás fociválogatott kedden Kolumbiával találkozik a nyolcaddöntőben.