Vágólapra másolva!
A katalán zavargások miatt elmaradt El Clásico összerántotta a mezőnyt a spanyol labdarúgó-bajnokságban. Vasárnapi győzelmével a Granada és a Real Sociedad is utolérte a Barcelonát és a Real Madridot a tabellán.

Az elmúlt két szezont a másodosztályban töltő Granada hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Real Betist a La Liga 10. fordulójában. A két andalúz csapat mérkőzésén az egyetlen gólt a korábban az ellenfélnél hat szezont eltöltő Álvaro Vadillo szerezte, miután egy labdaszerzést követően kegyetlenül kihasználta az ellenfél hibáját. Győzelmével a Granada átvette a vezetést a spanyol bajnokságban, egy ponttal megelőzve a Barcelonát és az Atlético Madridot, kettővel a Real Madridot.

A Betisen Quique Setién nyári menesztése sem segített. A sevillai csapat továbbra sem találja önmagát, és kieső helyen zárja ezt a fordulót is. A Betis előtt azonos pontszámmal az a Celta Vigo áll, mely vasárnap déli mérkőzésen szintén 1-0-ra kapott ki a Real Sociedadtól.

A Sociedad győztes gólját a 82. percben két 20 éves játékos hozta össze. Martin Ödegaard passzából Alexander Isaak cselezte be magát a tizenhatoson belülre, majd lőtt a kapuba. A Sociedad a Granadához hasonlóan szintén feljött a dobogóra, így az Atlético Madrid mellett további két csapat is élt a december 18-ra halasztott Barcelona-Real Madrid adta lehetőséggel.

La Liga, 10. forduló
Granada-Real Betis 1-0 (0-0)
Celta Vigo-Real Sociedad 0-1 (0-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Real Madrid 34 27 1 6 74-22 52 87
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Girona 34 23 6 5 73-42 31 74
GY
V
GY
GY
GY
I
3.
Barcelona 34 22 5 7 70-43 27 73
GY
GY
V
GY
V
I
4.
Atletico Madrid 34 21 9 4 63-39 24 67
GY
GY
V
GY
GY
I
5.
Athletic Bilbao 34 17 7 10 55-33 22 61
V
D
D
V
GY
I
6.
Real Sociedad 34 14 8 12 48-35 13 54
GY
D
D
V
GY
I
7.
Real Betis 34 13 8 13 43-39 4 52
V
GY
GY
D
GY
I
8.
Valencia 34 13 13 8 37-39 -2 47
GY
GY
V
V
V
I
9.
Villarreal 34 12 13 9 56-58 -2 45
V
D
GY
GY
V
I
10.
Getafe 34 10 11 13 41-47 -6 43
V
D
D
GY
V
I
Teljes lista