Vágólapra másolva!
Csütörtök este az előző szezonban a döntőig menetelő Arsenal hazai pályán 4-0-ra legyőzte a belga Standard Liege csapatát az Európa-liga csoportkör második fordulójában. Az észak-londoni együttes legjobbja a 18 éves brazil csatár, Gabriel Martinelli volt, aki két gólt szerzett és egy gólpasszt is adott a belgák ellen.

A brazil csatár teljesítményét 10-es osztályzattal jutalmazta a futball-statisztikákkal foglalkozó whoscored nevű portál. A fiatal támadó a futball minden eleméből megcsillantott valamit, hiszen az első gólja egy védhetetlen fejes volt, a második egy jól helyezett lövés után a született, a gólpasszánál pedig kihagyhatatlan helyzetbe hozta a Real Madridtól kölcsönkapott Dani Ceballost.

A 18 éves játékos 2017 novemberében mutatkozott be a Sao Pauló-i Ituanban, amelyben 34 meccsen 10 gólt szerzett. Idén az év újoncának választották és bekerült az év csapatába a paulista állami bajnokságban.

Martinellire a brazil válogatott is felfigyelt, a Copa América előtt meghívót kapott a bő keretbe, de a kontinensbajnokságra nevezett 23 játékos közé nem került be.

Martinellire fényes jövő várhat Észak-Londonban Forrás: BELGA/AFP/Virginie Lefour

Martinelli az idei szezonban három meccsen lépett pályára. 186 perc alatt már négy gólnál és egy gólpassznál jár az Arsenalban. A Standard Liege elleni duplájával a klub történetének legfiatalabb játékosa lett - 18 évesen és 107 naposan -, aki egy meccsen két gólt szerzett egy európai kupameccsen.