Vágólapra másolva!
A Bundesliga 4. fordulójának szombat esti rangadóján a forduló előtt még hibátlan RB Leipzig a Bayern Münchent fogadta. Bár korán vezetést szereztek a bajorok, a Lipcse még a szünet előtt egyenlített, a második félidőben pedig nem változott az eredmény, így továbbra is Julian Nagelsmann csapata vezeti a tabellát.

Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata számára rémálomszerűen kezdődött a találkozó, egy védelmi hiba után ugyanis Müller ugratta ki Lewandowskit, aki egy az egyben vezethette a magyar válogatott kapusára a labdát, és ki is használta a ziccert, így már a 3. percben vezetést szereztek a bajorok.

A találat érezhetően megfogta a lipcseieket, az első félóra végére akár már több góllal is vezethettek volna a vendégek, de vagy Gulácsi védett bravúrral, vagy a befejezések voltak pontatlanok. A 37. percben Sabitzert látta szabálytalannak a 16-oson belül Hernándezzel szemben a játékvezető, videózás után azonban megváltoztatta az ítéletet és visszavonta a megadott 11-est. A túloldalon viszont a félidő hosszabbításában már jogos büntetőt fújt be, Poulsen került a földre, Forsberg pedig egyenlített.

A második félidő elején a Leipzig nekirontott a Bayernnek, de hasonló volt a forgatókönyv, mint az első játékrészben vendégoldalon: vagy nem találtak kaput az ígéretes lehetőségek, vagy a kapus, Neuer akadályozta meg az újabb gólszerzéstől a hazai csapatot. A hajrá a münchenieké volt, ám hiába a fölény, Gulácsi eszén és a hazai kapufán nem tudtak túljárni, így nem változott az eredmény. Az 1-1 azt jelenti, hogy a Bundesligát továbbra is az RB Leipzig vezeti, a Bayern pedig visszacsúszott a harmadik helyre a tabellán.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 32 26 0 6 82-23 59 84
GY
GY
D
D
GY
I
2.
Bayern München 32 22 7 3 90-41 49 69
V
GY
GY
GY
V
I
3.
VfB Stuttgart 32 21 7 4 73-39 34 67
GY
GY
V
D
GY
I
4.
RB Leipzig 32 19 7 6 74-36 38 63
GY
GY
GY
GY
D
I
5.
Borussia Dortmund 32 17 6 9 64-40 24 60
V
GY
D
V
GY
I
6.
Eintracht Frankfurt 32 11 9 12 48-47 1 45
D
V
GY
V
V
I
7.
Freiburg 32 11 13 8 43-55 -12 41
V
GY
D
V
D
I
8.
Hoffenheim 32 11 14 7 56-64 -8 40
GY
V
GY
V
D
I
9.
Augsburg 32 10 13 9 49-57 -8 39
V
GY
V
V
V
I
10.
Werder Bremen 32 10 14 8 43-52 -9 38
D
V
GY
GY
D
I
Teljes lista