Vágólapra másolva!
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya hétfőn délután Telkiben kihirdette a szeptember 5-i, Montenegró elleni barátságos, és a szeptember 9-i, szlovákok elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő csapat keretét.

Az olasz szakember egy újoncot,

Sigér Dávidot is behívott a csapatba, amelybe a sérülése után felépülő freiburgi légiós, Sallai Roland is visszatér.

"Az egy évvel ezelőtti állapothoz képest most könnyebb helyzetben voltam, mivel a meghívott játékosok közül mindenki játszik, vagy játszott az utóbbi időben a klubcsapatában.

ennek megfelelően készülünk rá. A Montenegró elleni találkozó jó felkészülés lehet, alkalmas lesz a kísérletezésre. Ettől függetlenül természetesen Podgoricában is a győzelem a cél, hiszen

ha egy játékos magára ölti a címeres mezt, ott küzdeni kell, és méltóvá válni a viseléséhez.

Marco Rossi kihirdette a válogatott keretét a Montenegró és a szlovákok elleni mérkőzésre Forrás: Fotó: Mudra László/Fotó: Mudra László/Mudra László

Az Origo kérdésére Marco Rossi Nagy Ádám állapotáról is beszélt

Hasonló a helyzet egyébként, mint júniusban Bese Barnabással volt, az azeriek ellen ő sem léphetett pályára, Wales ellen viszont játszott, és az utolsó 10 percben kulcsfontosságú mentései voltak."

Szalai Ádámmal kapcsolatban egy kulisszatitkot is elárult, a holnapi nap folyamán hivatalosan is bejelentik, hogy klubot vált a csatár,

így biztosan nem a Hoffenheimben folytatja pályafutását, de hogy hol, az csak kedden derül ki.

A szövetségi kapitány azt is elmondta, nagyon szurkol a Ferencvárosnak, hogy az Európa-ligában a csoportkörbe kerüljön, majd beszélt Sigér Dávidról is.

Végül Marco Rossi az eddig eltelt NB I-es fordulókról is beszélt: a Mezőkövesd és a Debrecen eddigi teljesítménye nagyon tetszik neki, ahogyan több játékos produkciója is, főként Varga Kevint és Cseri Tamást emelte ki. Ami nem meglepetés, hogy a Vidiben is vannak jól teljesítők, Futácsra, Elekre és FIolára is számíthat a jövőben.

A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 5-én játszik Montenegróban barátságos meccset, majd szeptember 9-én fogadja a szlovákokat a Groupama Arénában.

A válogatott kerete:
Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Mol Fehérvár FC)
Védők: Baráth Botond (Sporting Kansas KC), Bese Barnabás (Le Havre), Ferenczi János (DVSC), Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Korhut Mihály (Árisz Szaloniki), Lang Ádám (Omonia Nicosia), Lovrencsics Gergő (Ferencvárosi TC), Willi Orbán (RB Leipzig)
Középpályások: Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holman Dávid (Slovan Bratislava), Kleinheisler László (NK Osijek), Kovács István (Mol Fehérvár FC), Nagy Ádám (Bristol City FC), Pátkai Máté (Mol Fehérvár FC), Sigér Dávid (Ferencvárosi TC), Szoboszlai Dominik (RB Salzburg)
Támadók: Dzsudzsák Balázs (al-Ittihad), Holender Filip (FC Lugano), Nagy Dominik (Legia Varsó), Németh Krisztián (Sporting Kansas), Sallai Roland (SC Freiburg), Szalai Ádám (TSG Hoffenheim), Varga Roland (Ferencvárosi TC)