Vágólapra másolva!
A Ferencváros csapata hétfő kora délután megérkezett Zágrábba, ahol kedden a Dinamo Zagreb ellen lép pályára a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének első meccsén.

A Ferencváros csapata repülővel érkezett Zágrábba. Az út nem volt hosszú, nagyjából 40 percet töltött a levegőben a repülőgép, az útlevelek ellenőrzése talán még hosszabb volt, mint maga az út. A csapattal egyébként ezúttal nem utazott el Isael, Priskin Tamás, és az új szerzemény, Franck Boli sem.

Mire landolt a zöld-fehérek gépe, az is kiderült, hogy a következő körben továbbjutás esetén a Maribor-Rosenborg párharc továbbjutója vár a Fradira vagy a Dinamóra a csoportkörbe jutásért, ebéd közben pedig már az is biztos volt, hogy kiesés esetén az Európa-ligában a Maccabi Tel-Aviv vagy a Suduva következhet a playoffban.

A Tudman elnökről elnevezett új zágrábi repülőtér Forrás: Origo

A Ferencváros gépe tehát 12.00 után nem sokkal landolt a horvát fővárosban, a déli szomszédok pedig udvarias vendéglátóként rendőri felvezetést biztosítottak a csapatnak, a horvát rendőrmotoros látszólag élvezte a szerepet, a gyér forgalomban is alapos munkát végzett.

Komoly felvezetés járt a csapatnak Forrás: Origo

Mint kiderült, augusztus 5. Horvátországban nemzeti ünnep, a győzelem és a hálaadás napját ünneplik. 1995-ben ezen a napon a Vihar hadművelet keretein belül a horvát hadsereg visszafoglalta a horvátországi szerb szakadárok kezén lévő terület nagy részét és annak fővárosát, Knint.

A nemzeti ünnepnek és a horvát hosszú hétvégének köszönhetően szinte teljesen üres volt a város hétfőn, így szabad volt a terep a turisták számára, akikből azért sok volt az utcákon, főleg ázsiai vendégek fényképezgették a látnivalókat.

A Ferencváros a zágrábi repülőtéren Forrás: Origo

Zágráb egyébként Budapest testvérvárosa, a vonzáskörzettel együtt nagyjából egy millióan lakják. Augusztus lévén itt is meleg van, de nem perzselő a hőség, körülbelül 30-32 fok van a városban. A város nagyon rendezettnek tűnik, nem szemetes, szépek az utak és az épületek többsége is, legalábbis a belvárosban biztosan.

Ha villamos, akkor Zágrábban a kék a nyerő - a háttérben a Ferncváros szállásával Forrás: Origo

Látnivaló akad bőven, a zágrábi székesegyház környékén egymást érték a városnéző buszok, és a fotózgató turisták.

Zágráb nem unalmas város Forrás: Origo

A foci még mindig az első

Nem volt olyan régen a 2018-as foci-világbajnokság, ami még mindig érezteti hatását az országban. A horvátok az oroszországi döntőben végül ezüstérmet szereztek, talán magukat és az egész világot is meglepve. Sok üzletben árulják a legnagyobb sztárok mezeit, de a turisták is előszeretettel mászkálnak a legendássá vált, piros-fehér kockás mezekben, vagy éppen egy Modric feliratú pólóban.

A Jellasic téren kicsit több mint egy éve százezrek nézték a vb-döntőt, most a háború áldozataira emlékeztek Forrás: Origo

A Jellasic téren egy éve százezrek drukkoltak a csapatnak, ma szinte teljesen üres volt, egy kisebb performansz keretein belül emlékeztek a délszláv háború áldozataira.

Egy kis emlékeztető, mi volt a téren 2018. július 15-én.

Jelentés a Jellasics térről, Zágrábból

Munkatársunk, Antalics Ádám és Szabó Gábor fotóriporter is megérkezett Zágrábba a Jellasics térre. Habár érkezésünkkor még bő másfél óra hátra volt a labdarúgó-vb döntőjének kezdő sípszaváig, gyakorlatilag megtelt a Jellasics tér. A horvát bán szobrát is ellátták a csapat szimbólumának számító piros-fehér kockás zászlóval, de nincs olyan ember, aki ne valamelyik játékos nevével ellátott pólóban, vagy mezben érkezett volna.

Az őrületből talán azóta is maradt valami, láttunk teljesen feldíszitett kocsit, mintha a válogatott most is a világbajnokságon menetelne.

A kocsi gazdája talán le se szedte egy éve a fontos kiegészítőket Forrás: Origo

A belvárosban kis túlzással minden sarkon lehet venni egy horvát válogatott mezt vagy egy Dinamo Zagreb pólót, de a kockás sem akar kimenni a divatból.

A kockás itt mindig divatos Forrás: Origo

A legnagyobb sztárok egyébként sorra köszönnek vissza a plakátokról, a Barcelona középpályása, Ivan Rakitic például valamilyen nagyon egészséges kekszet szeretne eladni nekünk.

Forrás: Origo

A város tehát egyelőre üresnek tűnik,de ne legyen kétségünk, kedd estére a horvát és a magyar szurkolók fantasztikus hangulatot teremtenek majd a Maksimir Stadionban. A Fradi hétfő este edz a meccs helyszínén, ahol Szergej Rebrov, a csapat vezetőedzője és egy játékos tart majd sajtótájékoztatót, természetesen arról is beszámolunk majd.