Távozik a kieső MTK-ból Torghelle Sándor

TORGHELLE Sándor, Gera Dánie
Az összetört Torghelle Sándor és Gera Dániel, miután csapatuk kiesett az NB I-ből
Vágólapra másolva!
Az NB I-ből búcsúzó MTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését a 42-szeres magyar válogatott labdarúgójával, Torghelle Sándorral.

A kiesés után az MTK Budapest futballcsapatának új vezetése radikálisan alakítja át a klubot, új utakat keresve a működésben. Az ilyen döntések pedig mindig áldozatokkal és fájdalmas lépésekkel is járnak, ilyen nehéz döntés volt az is, amikor az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. vezetése úgy döntött, hogy nem hosszabbít szerződést Torghelle Sándorral.

Az összetört Torghelle Sándor (b) és Gera Dániel, miután csapatuk kiesett az NB I-ből Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az elszánt, örökké lelkes futballista sokat tett a csapatért, és mindig élvezte a klub megbecsülését – minden szempontból. A vezetőség, a klub munkatársai és a csapat szurkolói ezúton is megköszönik Torghelle Sándor munkáját, aki a magyar futballélet utóbbi évtizedének egyik meghatározó játékosa – áll a kék-fehér együttes közleményében.