Vágólapra másolva!
A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége úgy döntött, a 2020.2021-es bajnokságtól 10 főben korlátozza a légiósok számát az NB I-es csapatok keretében. A rendelkezés a legtöbb klubot, köztük a Kisvárdát is érinti, ahol a külföldiek száma jócskán meghaladja a tízet. Dajka László, a Kisvárda képzési igazgatója szerint eleget fognak tenni az MLSZ által felállított szabályoknak.

„Amennyiben lesz korlátozás, természetesen klubunk is betartja az aktuális, kötelező rendelkezést, s

ezúttal sem lesz másképp" – mondta Dajka a Blikknek, aki arról is beszélt, miért van ennyi légiós a csapatban.

Dajka László szerint eleget fognak tenni az MLSZ által szabott feltételeknek Forrás: kisvardafc.hu

„A keretet Révész Attila sportigazgató alakítja, ő felel az átigazolásokért, én belecsöppentem ebbe az egészbe. Úgy tudom, több neves magyar labdarúgót is szeretett volna Kisvárdára csábítani, de

az illetők irreálisan magas fizetést kértek, a külföldi focisták egyszerűen kevesebbe kerülnek.

Első NB I-es idényünkben sikerült megőrizni az élvonalbeli tagságunkat, ebből kifolyólag elsődlegesen a biztos bennmaradást tűztük ki célul. Ugyanakkor bízunk benne, hogy még ennél is többet érünk el, ami azt jelentené, hogy a 12 csapatos mezőny első felében végeznénk" – tette hozzá.