Vágólapra másolva!
Curacao válogatottja, az észak- és közép-amerikai országok kontinenstornáján, a Gold Cupon szerepel, és egyre tovább írja saját történelmét.

A curacaói válogatott eddig gólt sem szerzett nagy tornán, az idei kiírásig. Az első csoportkörben kikapott 1-0-ra Salvador csapatától, majd a másodikban hatalmas meglepetésre 1-0-ra nyerni tudott Honduras csapata ellen. Az utolsó körben Jamaicával játszott egy döntetlent a csapat, és Honduras legyőzte Salvadort, így a továbbjutás is összejött.

Curacaói örömünnep Los Angelesben Forrás: AFP/2019 Getty Images/Sean M. Haffey

Curacao egyébként a Holland Antillák része volt, egy kis sziget Venezuela közelében, nagyjából 160 ezer ember lakja.

Jamaica ellen úgy tűnt, véget is ér a második Gold Cup-szereplése a csapatnak, de a sok helyzetéből csak egyet rúgott be az ellenfél, amit a 93. percben Jurien Gaari egy fantasztikus góllal kiegyenlített.

A döntetlen után még kellett szurkolniuk Hondurasnak is, de a 2014-es vb-résztvevő 4-0-ra verte Salvadort, így a FIFA rangsorában a 2014-ben még csak 183. helyen álló (ma már a 73.) Curacao várhatja ellenfelét a negyeddöntőben, ami Panama vagy az Egyesült Államok lesz, eddig mindkét csapat százszázalékos a csoportjában.