Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság 36. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén a Bajnokok Ligája elődöntőre készülő Tottenham Hotspur hazai pályán 1-0-ra kikapott West Ham Unitedtól.

A szombati játéknap legrangosabb összecsapásán a Tottenham Hotspur egyik nagy londoni riválisát, a West Ham Unitedot fogadta. Mauricio Pochettino BL-elődöntős csapata abban a tudatban lépett pályára, hogy egy esetleges győzelem esetén akár már most bebiztosítatja jövő évi BL-szereplését. Igaz, ehhez az is kellene, hogy hogy az Arsenal vasárnap ne szerezzen pontot a Leicester City vendégeként.

Ahogy az várható volt, a Tottenham irányította a mérkőzést, többször is vezetést szerezhetett volna az első félidőben, de a West Ham kapusa, a lengyel Lukasz Fabianski parádés napot fogott ki, és több nagy védést is bemutatott. A fordulás után sem változott a játék képe.

A Spurs folyamatosan nyomott, és sorra puskázta el a helyzeteit, a West Ham pedig a 67. percben az első zicceréből megszerezte a vezetést.

Marko Arnautovic védelem mögé beemelt labdáját Michail Antonio vette le mellel, és egy pattanás után, öt méterről a jobb felső sarokba bombázott.

Az észak-londoni csapat az első gólját kapta az április 3-án átadott Tottenham Stadionban, amelyben ez idáig mindegyik meccsét megnyerte.

Aranykakassal és tűzijátékkal avatták fel a londoni csodastadiont - galéria

A Tottenham Hotspur győzelemmel ünnepelte a 62 000 férőhelyes stadionjának átadását.

Az utolsó bő 20 percre Mauricio Pochettino mindent bevetett a fordításért, még a holland válogatott csatár, Vincent Janssent is pályára küldte, aki az idei szezonban csak 10 percet játszott a Premier League-ben. A cserék azonban nem pörgették fel a hazaiakat, ugyanis a hajrában a vendégek sorra rúgták a ziccereket. A 81. percben a gólszerző Antonio került helyzetbe, de a közeli lövését Hugo Lloris lábbal védte, majd a 86. percben Issa Diop lépett ki egyedül, de a jobb alsóba tartó kísérletét a francia világbajnok kapus ujjheggyel szögletre tolta.

A hosszabbításban a lelkesen játszó Janssen még többször is próbálkozott, a 94. percben kis híján egyenlített, de a közeli fejesét Fabian Balbuena kivágta a gólvonalról, így a vendégek megnyerték a meccset, a Tottenham pedig elvesztette veretlenségét az új stadionjában.

Premier League, 36. forduló
Tottenham Hotspur-West Ham United 0-1 (0-0)
Crystal Palace-Everton 0-0
Fulham-Cardiff City 1-0 (0-0)
Southampton-Bournemouth 3-3 (1-2)
Watford-Wolverhampton Wanderers 1-2 (0-1)
Brighton-Newcastle United 1-1 (0-1)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Arsenal 37 26 5 6 88-28 60 84
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 35 25 3 7 87-33 54 82
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Liverpool 36 23 4 9 81-38 43 78
V
GY
V
D
GY
I
4.
Aston Villa 36 20 9 7 73-53 20 67
D
GY
GY
D
V
I
5.
Tottenham Hotspur 35 18 11 6 69-58 11 60
GY
V
V
V
V
I
6.
Newcastle United 35 17 13 5 78-56 22 56
GY
GY
V
GY
GY
I
7.
Chelsea 35 15 11 9 70-59 11 54
GY
V
D
GY
GY
I
8.
Manchester United 35 16 13 6 52-55 -3 54
D
D
GY
D
V
I
9.
West Ham United 36 13 13 10 56-70 -14 49
GY
V
V
D
V
I
10.
AFC Bournemouth 36 13 14 9 52-63 -11 48
D
V
GY
GY
V
I
Teljes lista