A közvetítés adásrendezőjének még annyi ideje sem volt, hogy az órát feltegye a kijelzőre, amikor a vendégek középkezdése után labdát szerzett a Liverpool, amiből Naby Keita talált a kapuba. A Premier League 1992-es indulása óta ennél gyorsabb bajnoki gólt még nem szerzett a Pool.
A hazaiak nem mozgósítottak túl nagy energiákat, a már hetek óta matematikailag is biztos kieső Huddersfield többször is eljutott a Pool tizenhatosáig, szögleteket is rúghatott, a 23. percben Sadio Mané fejesével mégis Klopp csapata duplázta meg az előnyét. A félidő ráadásában Mohamed Szalah foglalta keretbe az első 45 percet gyönyörű találattal.
Az egyiptomi csatár Robbie Fowler és Luis Suárez után a harmadik Pool-játékos, aki a PL-ben két egymást követő szezonban eljutott 20 gólig. Ami éppen annyi, amennyinél a Huddersfield jár 35 találkozó után...
A második félidőben sokáig csak Sturridge lesgólját írhattuk föl, mígnem a játékrész közepén a 175 centis Sadio Mané a második fejesgólját is megszerezte, amivel már ő is 20 bajnoki gólnál járt ebben az idényben.
Külön öröm volt a hazai szurkolók számára, hogy egy évvel és két nappal az AS Roma elleni Bajnokok Ligája-elődöntőben elszenvedett súlyos sérülése után visszatért Alex Oxlade-Chamberlain. A Pool egyáltalán nem pörgött száz százalékon (sőt!), csak a gólokat rugdosta, az ötödik Szalah vállalta magára, annak az Andy Robertsonnak a passzából, aki a PL-történetében a harmadik védőként jutott el 11 gólpasszig.
A Liverpool tehát egy könnyed győzelemmel hangolt a szerdai, Barcelona elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-elődöntőre.
Eredmény, PL, 36. forduló:
Liverpool–Huddersfield Town 5-0 (3-0)
gól: Keita 1., Mané 23., 66., Szalah 45+1., 85.