Vágólapra másolva!
A női Bajnokok Ligája az idei évben a megszokottnál is nagyobb reflektorfényt kap Magyarországon, hiszen a sorozat május 18-i döntőjét a Groupama Arénában rendezik majd. Vasárnap már az elődöntők visszavágóit játsszák a csapatok; a Lyon hazai pályán győzte le 2-1-re a Chelsea-t, a Barcelona pedig a Bayern München otthonában nyert 1-0-ra. Utóbbi párharc második meccséről az Origo helyszíni tudósítással jelentkezik, szombaton délelőtt a bajorok sajtótájékoztatóján és edzésén jártunk.

A Bayern edzője, Thomas Worle, valamint a csapat játékosa Gina Lewandowski állt az újságírók rendelkezésére a mérkőzést megelőző napon.

Bár az első meccset hazai pályán 1-0-ra elveszítették a bajorok, az edző, és a hátvéd szerint sincs még lefutva a párharc.

„Jól játszottunk, megvan a saját stílusunk és ezt az első meccsen is bizonyítottuk" – mondta Worle, majd így folytatta. "Nem volt szerencsénk, mert hiába birtokolta többet a Barca az odavágón, kevés komoly helyzetet tudott kialakítani, egyet viszont mégis gólra váltott.

A szakember szerint nyilván segítene a Bayern helyzetén egy korai gól, ettől függetlenül nem szabad türelmetlennek lenniük, hiszen egy találattal már egalizálják is a fináléért vívott küzdelmet.

Gina Lewandowski és Thomas Wörle, a Bayern München női csapatának játékosa és edzője Fotó: Polyák Attila - Origo

"90 percen keresztül nem lehet ugyanazt a játékot nyújtani, nekünk is több tervünk van.

Nyilván támadnunk kell, hiszen hátrányban vagyunk, de nem minden áron, ezt pedig a lányok is tudják.

Ha a védekezésünk ugyanolyan stabil lesz, mint az első meccsen, nagyobb nyomást tudunk gyakorolni a katalánokra, valamint a befejezéseknél is kellően koncentrálunk, akkor képesek lehetünk kivívni a továbbjutást."

A védelem egyik oszlopos tagján, Gina Lewandowskin sok múlhat, aki csak névrokona a férfi csapat lengyel gólvágójának.

„Tény, hogy nem vagyunk jó formában, hiszen minden sorozatot figyelembe véve négy mérkőzés óta nyeretlenek vagyunk, de ennél jobb alkalom nem kell a bizonyításra.

A Bayern készen áll a bravúrra a Barca otthonában Fotó: Polyák Attila - Origo

Fizikálisan jobbnak érzem a mi csapatunkat, vágyunk erre a sikerre, úgyhogy mindent megteszünk majd érte. Nagyon várjuk a mérkőzést, hiszen ha minden igaz, remek hangulatban, teltház előtt futballozhatunk majd, hatalmas élmény lesz."

A Barcelona–Bayern München női BL-visszavágó vasárnap 12.00-kor kezdődik.

A másik ágon a Lyon a Chelsea otthonában lép pályára magyaridő szerint 14.00 órától, a franciák 2-1-es előnyből várhatják a mérkőzést.