Vágólapra másolva!
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Hertha BSC együttesét a következő idénytől már nem Dárdai Pál irányítja. A magyar tréner négy évig volt a berlini klub vezetőedzője, amellyel ez idő alatt szép sikereket ért el, igaz, Európában nem jött össze az igazi áttörés.

Dárdai Pált – aki korábban a Hertha utánpótlásában dolgozott – 2015. február 5-én nevezték ki a berlini klub élére, két nappal később az első meccsén a 20. fordulóban 2-0-ra nyert a Mainz otthonában a fővárosi együttes, amely a fordulót megelőzően a kiesést jelentő 17. helyen állt a 18 csapatos Bundesligában.

Az első félévében benntartotta a csapatot az első osztályban,

4 győzelem, 5 döntetlen és 6 vereség után a 15. helyen zárt az együttes. A Német Kupában nem bizonyíthatott Dárdai, ugyanis a csapat már korábban kiesett tizenegyesek után a Bielefeldtől. Ekkor egy ideig párhuzamosan edzősködött a magyar válogatottnál is.

Dárdai Pál szép éveket töltött a Herthánál Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jan Kuppert

Az első teljes évében már sikerült erőn felül teljesítenie a csapattal, 34 meccsen 14 győzelem mellett 8 döntetlen és 12 vereség volt a Hertha mérlege, amellyel

a 7. lett az együttes, így Európa-liga-indulást érő helyen végzett.

A nemzetközi porondon, az Európa-liga selejtezőjének harmadik körében, még a nyáron elbukott a dán Bröndbyvel szemben (1-0, 1-3).

A Német Kupában viszont menetelt a Hertha, az elődöntő jelentette a végállomást a Dárdai-csapatnak,

a Borussia Dortmund elleni 3-0-s vereséget követően.

A 2016/17-es idényben még az előző évi bravúros teljesítményt is túlszárnyalta – legalábbis, ami a helyezést illeti – a Hertha, amely a 6. helyen zárt Dárdai Pál irányításával. A mérleg ezúttal 15 siker volt, négy döntetlen és 15 vereség mellett, amely 49 pontot jelentett (2016 nyarán 50 ponttal zárt a klub). A hazai kupában ezúttal is a Dortmund állította meg a Herthát, csak ezúttal a nyolcaddöntőben, büntetőkkel esett Dárdai együttese.

A magyar edző kétszer is az El-be vezette a Herthát Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Firo/Sebastian El-Saqqa

A bajnoki 6. pozíció viszont azt jelentette, hogy a Herthának ezúttal nem kellett selejtezőt játszania az Európa-ligában,

azonnal a csoportkörbe jutott.

Ott azonban – német mércével mérve – történelmi vereségeket szenvedett. Kikapott a leginkább biatlon VK-helyszínként ismert svéd Östersund otthonában, majd attól a Zorja Luhanszktól is, amely az ukrajnai instabil politikai helyzet miatt nem is otthon fogadta. A J csoportban végül öt ponttal az utolsó helyen zárt.

A hármas terhelés (El, Német Kupa, Bundesliga) rá is nyomta a bélyegét a 2017/18-as bajnoki szereplésre, „csak” tizedik lett a csapat.

Pedig a vereségek számát sikerült csökkenteni, 10 győzelem és 11 vereség mellett 13 döntetlennel zárt a fővárosi klub, amely így a jelenleg is zajló idényben nem indulhatott az európai kupaküzdelmekben. A Német Kupában a 32 között a Köln búcsúztatta a Herthát.

Dárdai Pál nyugodt lekiismerettel távozhat Berlinből Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jens Buttner

A 2018/19-es szezon is jól indult a Hertha számára, sokáig erőn felül teljesített a csapat, ám

a legutóbbi öt mérkőzésén nem tudott pontot gyűjteni, így visszacsúszott a 11. helyre.

A berlini együttes keretét tekintve közel sem rossz eredmény, ám a vezetőség az elmúlt hetek alapján mégis úgy döntött, hogy nyártól más edzővel képzeli el a jövőt. A Német Kupában már nem áll a Hertha, amely hosszabbítás után esett ki a rekordbajnok Bayern München ellen hatalmas csatában (2-3), a győztes gólt Kingsley Coman szerezte a hosszabbítás 98. percében. A hátralévő öt fordulóban még Dárdai irányítja a Herthát, amellyel most már az lehet a célja, hogy minél szebben búcsúzzon.

Dárdai összesített mérlege 167 tétmérkőzésen 63 győzelem mellett 40 döntetlen és 64 vereség a Hertha BSC kispadján.