Messi az elődöntőbe lőtte a Barcát, ismét csodát tett az Ajax

Barcelona
Barcelona's Argentinian forward Lionel Messi (R) celebrates his second goal during the UEFA Champions League quarter-final second leg football match between Barcelona and Manchester United at the Camp Nou stadium in Barcelona on April 16, 2019. (Photo by LLUIS GENE / AFP)
Vágólapra másolva!
Egy hét pihenő sem jutott a Bajnokok Ligája nyegeddöntőiben a Barca-MU-Juve-Ajax négyesnek miután az előző hét szerdai odavágókat követően a sorsolás értelmében kedden este már a visszavágókat játszották a csapatok. A Barcelona Messi vezérletével érvényesítette a papírformát és hazai pályán is könnyedén verte a Manchestert, az Ajax pedig ezúttal is csodát tett idegenben, és a Real Madrid után a Juventust is búcsúztatta. 

Barcelona–Manchester United

Az angolok kis túlzásal 30 másodperc alatt többet mutattak támadásban, mint az Old Traffordon 90 perc alatt sikerült:

Rashfordot nem vették komolyan a hazai védők, aki szinte begyalogolt a 16-oson belülre, majd a felső lécre spiccelte a labdát.

Nagy meglepetésre a folytatásban is a manchesteriek domináltak, kis híján McTominay is ziccerbe került, ám rosszul vette át a Martialtól kapott remek indítást.

A 10. percben azonban hirtelen nagy lett az öröm a Nou Campban, miután a játékvezető, Felix Brych

Fredet látta szabálytalannak Rakiticcsel szemben a tizenhatoson belül, és büntetőt ítélt.

Messi kezében már ott volt a labda, ám a videószobából rászoltak a német fülére, aki miután megnézte az oldalvonal mellett az esetet, visszavonta a 11-est - a lassítások alapján teljesen jogosan.

Lionel Messi (j) négy perc alatt lerendezte a MAnchester United elleni visszavágót Forrás: AFP/Lluis Gene

Az argentint annyira felbosszantotta az eset, hogy kezébe vette az irányítást,

és négy perc alatt gyakorlatilag eldöntötte a párharcot:

előbb egy parádés egyéni akció végén, miután kiosztott egy kötényt Frednek tekert védhetetlenül az MU kapujába. Nem sokkal később Messi ismét távolról vállalkozott, és bár nem volt igazán erős löket, megtréfálta

David De Geát, akinek hóna alatt a kapuba csúszott a labda.

Messinek és Rakiticnek még volt a félidő hajrájában egy-egy veszélyes lövése és fejese, a hosszabbítás perceiben pedig Sergi Roberto a szezon helyzetét hagyta ki/lőtte De Geába.

A szünetig tehát nem változott az eredmény, így kétgólos barcelonai vezetéssel vonulhattak pihenőre a csapatok. A második játékrészt a Barca kezde hasonló lendülettel, mint az elsőt a United, és Messi révén már a 47. percben megszerezhette volna a harmadik gólt. Suárez remek lekészítése után az argentin a 16-os vonaláról lőhetett,

Ashley Young azonban belevetődött a bombába, és szögletre pattant róla a labda.

A 61. percben viszont már senki, és semmi nem mentette meg a manchesterieket az újabb góltól, Jordi Alba nagyszerűen passzolt kapásból a második hullámban érkező Coutinho elé,

aki tolt néhányat a labdán, majd védhetetlenül csavart a hosszú sarokba,

De Gea hiába repült, de esélye sem volt a hárításra. A padlón lévő Unitedben Messi szinte azonnal megforgathatta volna a kést, miután Busquets beívelését Jones röviden fejelte ki, amit az ötszörös aranylabdás ollózva(!) próbált a kapuba juttatni, de a kővé dermedt De Gea szemmel a kapufa mellé imádkozta a szenzációs próbálkozást.

A hajrában a Barca okosan eldugta a labdát, így a vendégeknek szinte esélyük sem volt helyzetbe kerülni. A csereként beálló ex-Barcás,

Alexis Sánchez a végén megszerezhette volna a becsületgólt, fejesét azonban nagy bravúrral hárított a Ter Stegen.

A Barcelona így kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel jutott a legjobb négy közé, és várhatja az FC Porto–Liverpool (az első meccen 0-2) párharc továbbjutóját.

Juventus - Ajax

Az amszterdami 1-1 után várható volt, hogy nem esnek egymásnak a csapatok, a 6. percben azonban a vendégek kapusa ráijesztett a hollandokra, miután egy előreívelésébe Emre Can vetette bele magát, a labda azonban elkerülte Onana kapuját.

Bátran játszott az Ajax, akár csak a nyolcaddöntőben a Santiago Bernabéuban a Real Madrid ellen, a vendég játékosok azonban főleg távoli lövésekkel próbálkoztak, nem jutottak közel Szczesny kapujához. Nem úgy a Juve és Cristiano Ronaldo:

a portugál a 28. percben egy szöglet után fejjel megszerezte a vezetést az olaszoknak.

Bár az esetet visszanézték videón, Veltmann ugyanis a földre került, de a visszajátszásokból kiderült, hogy saját csapattársa, Matthijs de Ligt buktatta így érvényes volt a gól.

Cristiano Ronaldo (középen) Amszterdam után hiába vette be Torinóban is az Ajax kapuját, a hollandok örülhettek a lefújás után Forrás: AFP/Filippo Monteforte

A bekapott találat nem szegte az Ajax játékosainak kedvét, olyannyira, hogy bő öt percen belül ki is egyenlítettek.

Donny van de Beek vett le egy távoli lövést, majd senkitől sem zavartatva a jobb alsó sarokba gurított.

A Juventus játékosai lest reklamáltak, de már az első visszajátszáson is látható volt, hogy Federico Bernardeschi legalább két méterrel beragadt a jobb oldalon. A félidő utolsó periódusa inkább mezőnyjátékkal telt, bár a hazaiak szerint Blind szabálytalanul buktatta Emre Cant a 16-oson belül a 42. percben, Clement Turpin sípja azonban néma maradt, és francia kollégái sem jeleztek neki, hogy nézze vissza az esetet.

A hazaiak mestere, Massimiliano Allegri alighanem elégedetlen volt a látottakkal, szünetben ugyanis lekapta Dybalát, helyére pedig a Juve csodatinijét, a 19 éves Moise Keant küldte pályára.

Ennek ellenére a játékrész első két lehetősége a továbbra is bátran támadó Ajax előtt adódott,

előbb Schöne 18-ról a bal alsó felé lőtt labdája pattant szögletre a bevetődő Ruganiról, majd Van de Beek passzolt remekül Ziyechnek, aki az ötös sarkáról tüzelhetett, de a kivetődő Szczesnyben elakadt a labda. A lengyel kapus parádéja itt azonban nem ért véget, látványos bravúrral piszkálta ki Van de Beek felső sarokba tartó jobblábas tekerését.

Az Ajax sokkal jobban játszott a második féldiőben, és megérdemelten ejtette ki a Juventust Forrás: AFP/Filippo Monteforte

A 68. percben azonban góllá érett az Ajax fölénye,

egy jobb oldali szögletre Matthijs de Ligt érkezett, és Alex Sandrót túlugorva a kapu jobb oldalába fejelt.

A találat pillanatában a Juvénak két gól kellett a továbbjutáshoz, illetve az is eldőlt, hogy ezen a meccsen sem lesz hosszabbítás. Az újabb vendég gól hidegzuhanyként érte a hazaiakat, akiknek teljesen szétesett a játéka, az Ajax több ízben véglegesen lezárhatta volna a párharcot, de nem tudott újabb találatot szerezni.

A lefújás után így Erik ten Hag csapata ünnepelhetett,

a Real Madrid után ugyanis ismét idegenben ejtett ki egy végső győzelemre is esélyes riválist,

és készülhet az elődöntőre, ahol a Manchester City–Tottenham Hotspur (az első mérkőzésen 0-1) párharc győztese vár rá.