Vágólapra másolva!
Egy héttel ezelőtt a Chelsea tizenegyespárbajban kikapott a Manchester Citytől a Ligakupa-döntőben. A mérkőzés felejthető volt, de a londoni csapat kapusa, Kepa Arrizabalaga örökre emlékezetessé tette, ugyanis a 120. percben nem volt hajlandó lejönni a pályáról, amikor Maurizio Sarri vezetőedző szétlövésre be akarta küldeni cserekapusát, Willy Caballerót. Az eset napokig lázban tartotta a sportsajtót, ráadásul Kepa kispadra került a Totteham elleni hétközi rangadón. Sarri mester azonban elmondta, nem haragszik Kepára, esze ágában sincs őt tönkretenni, így hamarosan újra védeni fog. Az olasz edző a Fulham elleni bajnoki mérkőzésre visszatette a kapuba a világ legdrágább kapusát, aki rögtön be is bizonyította, hogy miért fizettek ki érte nyáron 80 millió eurót.