Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának szuperrangadóján az éllovas Juventus 2-1-re legyőzte a Napolit a San Paolo Stadionban. A torinói csapat az első félidőben emberelőnybe került, és szerzett két gólt. A Napoli azonban nem adta fel, és Pjanic kiállítása után visszajött a mérkőzésbe. A hazaiak a második félidőben egykapuztak, és egyenlíthettek volna, de Lorenzo Insigne lábában maradt a gól, aki büntetőt hibázott a 84. percben. A Juventus ezzel már 16 pontos előnnyel vezeti a tabellát, és bár matematikailag még nem, de gyakorlatilag már bajnoknak tekinthető.

A Napoli jól kezdte az összecsapást, a 11. percben Piotr Zielinski gyönyörű tekerésével a vezetést is megszerezhette volna, de a labda néhány centivel elkerülte Wojciech Szczesny kapuját. A 25. percben teljesen megváltozott a játék képe, ugyanis emberhátrányba került a Napoli. Kevin Malcuit rövid hazaadására Cristiano Ronaldo lecsapott, a Napoli kapusa, Alex Meret pedig a tizenhatoson kívül akasztotta a portugál támadót, így azonnal piros lapot kapott.

Gianluca Rocchi játékvezető habozás nélkül kiállította a Napoli kapusát Forrás: AFP/Alberto Pizzoli

A Juventus veszélyes helyről lőhetett szabadrúgást, ilyenkor általában Ronaldo áll a labda mögé, de az ötszörös aranylabdás ezúttal átengedte a lövést Miralem Pjanicnak, aki 19 méterről a kapu jobb oldalába lőtt a tehetetlen David Ospinának.

A bosnyák középpályás a legutóbbi 11 bajnoki góljából ötöt szabadrúgásból szerzett.

A 39. percben növelte az előnyét a Juventus. A német válogatott Emre Can maradt őrizetlenül az ötösön, és senkitől sem zavartatva a kapuba csúsztatta Federico Bernardeschi középre tekert labdáját.

A Juventus második gólja után úgy tűnt, lefutott a mérkőzés Forrás: AFP/Carlo Hermann

Ekkor úgy tűnt, a mérkőzés eldőlt, azonban a második félidő Juventus-kiállítással indult. Az első gólt szerző Pjanic belekapott kézzel egy labdába, és mivel már volt egy sárga lapja, így mehetett idő előtt zuhanyozni. A 61. percben össze is jött a szépítés a Napolinak. Lorenzo Insigne bal oldali beadására Jose Callejon robbant be, és közelről a kapuba pörgetett.

Callejon gólja után a Napoli gyakorlatilag egykapuzott a Juventusszal Forrás: AFP/Carlo Hermann

A szépítő gól után a Napoli megérezte, hogy sebezhető a Juventus, és gyakorlatilag odaszögezte a torinói csapatot a saját kapuja elé.

A 83. percben büntetőhöz jutott a nápolyi csapat.

A spanyol Fabian Ruiz rálőtte a labdát a brazil Alex Sandro kezére, Gianluca Rocchi játékvezető pedig videózás után a tizenegyespontra mutatott. A labda mögé az olasz válogatott Lorenzo Insigne állt oda, és nagy erővel telibe lőtte a jobb kapufát.

A Napoli támadója pályafutása második tizenegyesét hagyta ki. Mindkettőt a Juventus ellen.

Az utolsó tíz percben sem változott a játék képe. A Napoli rohamozott, míg a Juventus beásta magát a kapuja elé, és derekasan védekezett. Carlo Ancelotti csapata rászolgált volna a döntetlenre, de rengeteg helyzetet elrontott. A Juventus megszerezte a három pontot, 16 pontosra növelte az előnyét a tabellán, és gyakorlatilag bajnoknak tekinthető.

Serie A, 26. forduló:
Napoli-Juventus 1-2 (0-2)
Atalanta-Fiorentina 3-1 (2-1)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 35 28 2 5 81-19 62 89
GY
D
GY
GY
V
I
2.
AC Milan 36 21 7 8 69-46 23 71
GY
D
V
D
D
I
3.
Juventus 35 18 5 12 48-27 21 66
GY
D
D
D
D
I
4.
Bologna 35 17 5 13 49-27 22 64
D
D
GY
D
D
I
5.
AS Roma 35 17 9 9 62-42 20 60
GY
V
GY
D
D
I
6.
Atalanta 33 17 10 6 61-37 24 57
GY
V
D
GY
GY
I
7.
Lazio 35 17 13 5 45-37 8 56
V
GY
GY
GY
D
I
8.
SSC Napoli 34 13 10 11 52-43 9 50
V
GY
D
V
D
I
9.
ACF Fiorentina 34 14 12 8 51-39 12 50
V
D
GY
GY
V
I
10.
Monza 36 12 12 12 42-48 -6 48
V
D
V
D
D
I
Teljes lista