Vágólapra másolva!
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (La Liga) szereplő Real Madrid hétfőn jelentette be, hogy visszatért a klub kispadjára Zinadine Zidane. A francia tréner este már sajtótájékoztatót is tartott a Santiago Bernabéu Stadion sajtótermében, ahol többek között Cristiano Ronaldóról is beszélt, de azt is elmondta, nagyon boldog, hogy újra a madridi csapatnál lehet, amelyet újra a csúcsra vezetne. 

A francia szakember 2022 júniusáig egyezett meg a Real Madriddal, ahol korábban többek között sorozatban háromszor lett Bajnokok Ligája-győztes. Zidane – aki 2001-től 2006-os visszavonulásáig játékosa is volt a Realnak – 285 nap után boldogan lett újra a klub edzője.

A francia szakembert először Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke köszöntötte.

„Felajánlottuk Zidane-nak, hogy térjen haza, ő pedig megmutatta a hűségét és az elkötelezettségét a klub felé. Elnökként

nem felejtem el a napot, amikor aláírtunk, mert történelmet sikerült írnunk. A világ legjobb edzője visszatért Madridba”

– mondta Pérez, majd Zidane vette át a szót.

Zinedine Zidane újra a Real Madrid edzője Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

és az a legfontosabb, amit az elnök úr is mondott, hogy hazatértem. Alig várom, hogy újra dolgozzak” – mondta Zidane, aki holnap áll újra munkába a Realnál.

„Nagy felelősség a Real Madridot irányítani. Korábban sok mindent nyertem a csapattal, de most már teljesen más a helyzet. Van, amikor jól mennek a dolgok, és van, amikor kevésbé. Mindent megteszek majd, hogy a csapat újra a győzelem útjára lépjen.

A következő évben sok mindenen változtatnunk kell majd, de nem most van annak itt az ideje, hogy erről beszéljünk”

– tette hozzá Zidane, aki azt is elárulta, miért távozott annak idején a klubtól.

Zinedine Zidane, a Real Madrid régi-új edzője beszélt a terveiről Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

„Számomra és a játékosok számára is változásra volt akkor szükség. Úgy gondoltam, eljött az idő arra, hogy változás legyen a klubnál. Nem volt könnyű döntés, de az már a múlt, most arra kell koncentrálni, hogy változtassunk a dolgok jelenlegi állásán” – mondta a francia edző, aki azt is elmondta, hogy bár nem adott interjúkat, és nem volt a rivaldafényben az elmúlt hónapokban,

figyelte a csapat játékát, így tudja, min kell változtatni, ugyanis sok minden nem tetszett neki.

Természetesen szóba került Cristiano Ronaldo is, de Zidane vele kapcsolatban sem akart konkrétumokról beszélni.

Zinedine Zidane sajtótájékoztatón beszélt a visszatéréséről Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

„Fantasztikus labdarúgó, de most felesleges erről beszélni” – mondta Zidane.

„Itt lakom Madridban a családommal, boldog vagyok, hogy megint a klubnál lehetek” – jelentette ki az edző, aki szerint a következő szezonra való építkezés mellett az a legfontosabb, hogy a hátralévő tizenegy bajnoki mérkőzésen a lehető legjobb eredményt érjék el, és jól zárják az idényt.

„Úgy érzem, hogy sikerült feltöltődnöm, és újra éhes vagyok a sikerekre. Készen állok arra, hogy újra a csúcsra vezessem a Realt.

Lesznek változások, fontos, hogy a játékosok is tudják, hogy kemény év vár rájuk. Nagy kihívás lesz, a múlt már nem érdekel. Szeretném megragadni az újabb lehetőséget”

– árulta el Zidane, aki tehát visszatért Madridba, mivel szereti a csapatot, így képtelen nemet mondani a klub hívására, és hiszi a francia edző, hogy újra sikerre vezetheti a Realt.