Vágólapra másolva!
Kedd este a Juventus Cristiano Ronaldo mesterhármasával megfordította az Atlético Madrid elleni párharcot, és bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. Az eddig szinte eltűnt portugál sztár, amikor igazán nagy szükség volt rá (amikor nagy volt a tét), megvillant. A torinóiak hosszú hónapok után most először játszottak úgy, ahogy az egy BL-győzelemre esélyes csapattól elvárható. Az Atléticónál elismerték, hogy nem érdemeltek továbbjutást. A Manchester City hetet rúgott a Schalkénak.

A lefújás után a Sky Italia tudósítója azt mondta Ronaldónak, hogy a BEK/BL történetében a Juventus most először fordított meg egyenes kieséses párharcot 2-0-s hátrányból. „Ezért igazoltak engem” – válaszolt Ronaldo.

Szavazzon!

Győzelemre tudja-e vezetni C. Ronaldo a BL-ben a Juventust?

A Juventus szinte reménytelen helyzetben volt a visszavágó előtt. Az Atléticónak egy gólt is nehéz lőni, nemhogy kettőt vagy annál többet. Ráadásul az előző évekkel ellentétben a torinóiak játéka visszaesett a szezon közepére, és Ronaldót, valamint a kapus Wojciech Szczesnyt leszámítva senki sincs formában. Az olasz bajnokságot veretlenül, a második Napolit 18 ponttal megelőzve vezetik, de a Juventus most már eljutott arra a szintre, hogy a sikert nem a scudettókban mérik.

Ronaldo mesterhármasával nyert a Juventus Forrás: AFP/Marco Bertorello

A java még csak most jön?

Ronaldo a Serie A-ban 19 gólnál tart, a BL-ben viszont hat meccsen csak egyet szerzett. Nem véletlenül. A 2016-os Európa-bajnokság után, az akkor még a Real Madridban futballozó játékossal Zinédine Zidane leült beszélgetni. Elmagyarázta neki, hogy 30 fölött már jobban be kell osztania az energiáját, ha mentálisan és fizikálisan is bírni akarja a szezonhajrát. Nemcsak azt a szezonhajrát, hanem a jövő évit, és az azt követőt is. Rávette, hogy elengedje a gólkirályi cím üldözését a bajnokságban, és helyette azt tanácsolta neki, hogy

a gólok mennyisége helyett azok minőségével foglalkozzon.

„Nem kell, hogy minden meccsen a pályán legyél, elég, ha csak a nagy meccseken játszol” – győzködte őt Zidane. Abban az évben Ronaldo 12 góllal lett a BL gólkirálya, de nem a Malmö és a Sahtar Donyeck ellen szedte meg magát, hanem a negyeddöntőben, az elődöntőben és a döntőben. Tavaly hatot szerzett az egyenes kieséses szakaszban, hármat a Paris Saint-Germain és hármat a Juventus ellen. Idén háromszor annyit lőtt csak az Atlético elleni nyolcaddöntő visszavágón, mint az azt megelőző hat meccsén összesen. Mert most volt rá szükség, nem a Young Boys ellen.

A BL királya Forrás: B/R Football

A Juve megérett a BL-győzelemre

A Juventus az elmúlt négy évben kétszer játszott BL-döntőt, de mind a kétszer simán elbukta (2015-ben a Barcelona ellen 3-1-re, 2017-ben a Real Madrid ellen 4-1-re). A torinói klubot az Agnelli család építette fel és emelte a legjobbak közé, de mindig is keretek között működött – ez volt a fő oka annak, hogy nem tudta felvenni a versenyt a szűk elittel. Az elmúlt időszakban azonban végigvittek egy nagyszabású projektet, amely az új stadion felhúzásával kezdődött, majd a címcserével folytatódott,

végül Ronaldo megszerzésével vált teljessé.

A Juventus régóta megérett arra, hogy BL-t nyerjen, de valami mindig hiányzott. Nem sok, egy kicsi. Az ötszörös BL-győztes Ronaldo pedig, ha garanciát nem is jelent a végső sikerre, azt az Atlético ellen bebizonyította, hogy a hihetetlen győzni akarásával még vert helyzetből is képes eltüntetni azt a kicsit.

Nagyon jó Madridot győztünk le, igen erős csapatot ütöttünk ki. Lépésről lépésre kell haladnunk, ne beszéljünk még a döntőről. Amit ma mutattunk, az bajnokhoz méltó mentalitás volt” – mondta a három gólt szerző C. Ronaldo.

Most először fordított 2-0-s hátrányból a Juventus a BEK/BL egyenes kieséses szakaszában Forrás: AFP/Filippo Monteforte

Ronaldo teljesítményéhez még egy statisztika: 77 egyenes kieséses szakaszban lejátszott meccsen 77 gólban vállalt szerepet a portugál 63 gól és 14 gólpassz formájában.

A győztesek szavai

„Fantasztikus teljesítményt nyújtottak a srácok. A madridi összecsapás után volt bennünk hiányérzet bőven, de ma gyorsak, agresszívak és precízek voltunk.

Ez a győzelem nagy elégtétel a szurkolóknak, a klubnak és maguknak a játékosoknak is” – értékelt Massimiliano Allegri, aki külön megdicsérte Leonardo Spinazzolát, Federico Bernadeschit és Emre Cant.

„Egy felejthetetlen este a Juve-közösségnek. Sok mindenről beszéltek az első meccs után, és az elmúlt napokban, de a Juve mindig a pályán válaszol. Négy helyzetünk volt, abból hármat gólra váltottunk. Az Atlético ugyanezt csinálta az első meccsen, két lehetőségből szerzett két gólt. Nem volt könnyű, de megcsináltuk, fordítottunk. Ez akkora lökést adhat nekünk, amivel a döntőig menetelünk” – nyilatkozta Leonardo Bonucci a Sky Sport Italiának.

Nem érdemelt továbbjutást az Atlético

„Nem azért nem jutottunk tovább, mert rosszak voltunk, hanem mert a Juventus volt jó. Egy veszélyes Morata-fejesre emlékszem, semmi másra. Gratulálok nekik, mert nagyon jól támadtak, jobbak voltak, mint mi, megérdemelten nyertek.

Azt hiszem, a Juventus legnagyobb erőssége a letámadás. Még, amikor ki is szabadultunk a nyomás alól, a második labdákat (angolul second balls – a szerk.) ők szerezték meg” – fogalmazott önkritikusan Simeone.

Az Atlético mindössze 38 százalékban birtokolta a labdát, egyetlen kaput eltaláló lövése volt, és egyetlenegy szögelete sem.

„Nem úgy játszottunk, ahogy szerettünk volna, pocsék teljesítményt nyújtottunk, megkönnyítettük a Juventus dolgát. Mind csalódottak vagyunk, nem futballoztunk. Elismerem, hogy én sem tettem meg minden tőlem telhetőt a pályán. Figyelembe véve, hogy az első meccset 2-0-ra megnyertük, most egy szavunk nem lehet. A Juventus minden tekintetben jobb volt nálunk” – vélekedett Antoine Griezmann.

Nem biztos, hogy jogos volt a Juve tizenegyese

A Juventus továbbjutását jelentő harmadik gólt tizenegyesből lőtték, amelyet Ángel Correa szabálytalansága előzött meg. Az argentin Bernardeschit buktatta a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig videózás nélkül befújta az esetet. A nyíltan madridi kötödésű Marca sportnapilap megkérdezte játékvezető-szakértőjét, Andujar Olivert, hogy ő mit gondol, jogos volt-e. „Véleményem szerint nem kellett volna megadni. Volt kontakt, de ahhoz nem elég, hogy befújják tizenegyesnek" – mondta Oliver.
Griezmannéknak helyzetük sem volt a meccsen Forrás: AFP/Filippo Monteforte

Schalke 04? Nem! Schalke 07

Ronaldo mesterhármasának árnyékában a Manchester City hetet lőtt a Schalkénak, és 10-2-es összesítéssel jutott a legjobb nyolc közé. „Nehezen indult be, de aztán elkaptuk a fonalat, és onnantól kezdve nem volt megállás – kezdte Pep Guardiola.

A BL-győzelem? Kétszer nyertem, hétszer elbuktam. Nem vagyok a Real Madrid.”

Szavazzon!

Képes lesz-e BL-győzelemre vezetni Guardiola a Manchester City-t?

A katalán edző azt is megmagyarázta, hogy miért nevezi a BL tinicsapatának a Cityt. „Amikor azt mondtam, hogy tinicsapat vagyunk, azt nem úgy értettem, hogy nem tudunk harcolni.

Ugyanakkor tetszik a helyzetünk, a tinik türelmesek, vágyakozók és nem félnek semmitől.

A City 7-0-ra verte hazai pályán a Schalkét Forrás: AFP/Paul Ellis

„Ha kettővel kapunk ki, lenne értelme elemezni, de az ilyen súlyos vereséget jobb mielőbb elfelejteni. Borzalmasan érzem magam, nincs értelme kifogásokat keresni. Az első félóra még istenes volt, de miután a City megszerezte a vezetést, nagyon rosszul játszottunk. Büszke vagyok rá, hogy a Schalke edzője lehetek, és örülök, hogy az ilyen nehéz pillanatokban is itt vagyok, nem gondolkodom a jövőmön” – mondta a 33 éves Domenico Tedesco, akitől jó eséllyel elköszön a klubvezetés, miután a bajnokságban is csak a 14. helyen áll a csapat, mindössze négy pontra az osztályozótól.

Pedig Tedesco helyzete nem olyan régen még teljesen biztosnak tűnt Gelsenkirchenben.

32 éves mérnök építette újjá Németország egyik legnagyobb futballklubját

A Schalke évekig kínlódott a német bajnokságban. Új szezon, új edző, új remény állandó körforgásban. 2017 nyarán aztán, a 29 éves Julian Nagelsmann és a Hoffenheim sikereit látva, a tapasztalat nélküli, szintén szemtelenül fiatal Domenico Tedesco kezébe adták az irányítást, aki már a belépőjével kihúzta a gyufát a szurkolóknál.

A BL negyeddöntőjében még két hely kiadó, amelyekért szerdán a Barcelona az Olympique Lyonnal, a Bayern München pedig a Liverpoollal mérkőzik meg.

Bajnokok Ligája nyolcaddöntő visszavágó, kedd
Juventus-Atlético Madrid 3-0 (1-0)
gsz.: Ronaldo (27., 49., 86.)
tj.: A Juventus 3-2-es összesítéssel.

Manchester City-Schalke 7-0 (2-0)
gsz.: Agüero (35. – büntetőből, 38.), Sané (43.), Sterling (56.), B. Silva (71.), Foden (78.), Jesús (84.)
tj.: A City 10-2-es összesítéssel.