Negyvennégy fociszurkolót vettek őrizetbe Szófiában

Levszki, CSZKA
Negyvennégy futballszurkolót vettek őrizetbe Szófiában vasárnap a Levszki és a CSZKA közötti mérkőzést övező összecsapások nyomán
Vágólapra másolva!
Negyvennégy futballszurkolót vettek őrizetbe Szófiában vasárnap a Levszki és a CSZKA közötti mérkőzést övező összecsapások nyomán.

A bolgár hatóságok arról számoltak be, hogy az élvonalbeli bajnoki előtt, közben és után "közrend megzavarásáért", valamint "tiltott tárgyak, pirotechnikai eszközök és kábítószer birtoklása" miatt kellett intézkedniük.

Negyvennégy futballszurkolót vettek őrizetbe Szófiában vasárnap a Levszki és a CSZKA közötti mérkőzést övező összecsapások nyomán Forrás: Insta Stalker

A két klub drukkerei közötti összecsapásoknak több évtizedes múltja van, 2000-ben haláleset is történt, azóta gyakoribbak a rendőri fellépések. A rendőrségi jelentésben ezúttal nem esett szó súlyos sérültről.

A rangadón a Levszki egy öngóllal 1-0-ra legyőzte a vendég CSZKA együttesét, amely a 44. perctől emberhátrányban játszott. A tabellán mindkét együttesnek 48 pontja van: a Levszki a második, a CSZKA a harmadik helyen áll. A bolgár bajnokságban azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol, a Levszki szeptember végén idegenben is 1-0-ra legyőzte a CSZKA csapatát. Az éllovas - és címvédő - Ludogorec előnye 23 fordulót követően öt pont szófiai riválisaival szemben.