Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában a kiesés elől menekülő Bologna hazai pályán 1-0-ra kikapott a bajnoki címvédő Juventustól.

A Nagy Ádám nélkül felálló hazaiak az első félidőben sokkal jobban futballoztak, mint a torinóiak, többet is lőttek kapura, de a vezetést nem tudták megszerezni. Az első félidőben a Bologna kilencszer lőtt kapura, ennyit az idei szezonban még egy csapat sem kísérletezett a Juventus ellen.

Az argentin Paulo Dybala eldöntötte a mérkőzést Forrás: AFP/Tiziana Fabi

A második félidőben szinte csak a hazaiaknál volt a labda, az elégedetlen Juve-edző, Massimiliano Allegri pedig behozta a padról Paulo Dybalát, aki szinte azonnal eldöntötte a mérkőzést. Az argentin támadó nyolc perccel a beállása után egy lecsorgó labdát lőtt 11 méterről a bal alsó sarokba. A folytatásban a Bologna mindent megtett az egyenlítésért, de nem tudott gólt szerezni, így a január végén kinevezett Szinisa Mihajlovics elszenvedette első vereségét.

A 29-szeres magyar válogatott Nagy Ádám a kispadról nézte végig a mérkőzést. A 23 éves középpályás Mihajlovics kinevezése óta még nem lépett pályára a Bolognában.

A Juventus az első csapat a Serie A történetében, amelyik 25 mérkőzésből 22-t megnyert.

A Genoa - amelynek keretében nem szerepelt Schäfer András - gól nélküli döntetlent játszott a sereghajtó Chievo vendégeként.

Serie A, 25. forduló:
Bologna-Juventus 0-1 (0-0)
Chievo-Genoa 0-0
Sassuolo-SPAL 1-1 (1-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 35 28 2 5 81-19 62 89
GY
D
GY
GY
V
I
2.
AC Milan 36 21 7 8 69-46 23 71
GY
D
V
D
D
I
3.
Juventus 35 18 5 12 48-27 21 66
GY
D
D
D
D
I
4.
Bologna 35 17 5 13 49-27 22 64
D
D
GY
D
D
I
5.
AS Roma 35 17 9 9 62-42 20 60
GY
V
GY
D
D
I
6.
Atalanta 34 18 10 6 63-38 25 60
V
D
GY
GY
GY
I
7.
Lazio 35 17 13 5 45-37 8 56
V
GY
GY
GY
D
I
8.
SSC Napoli 35 13 10 12 53-44 9 51
GY
D
V
D
D
I
9.
ACF Fiorentina 34 14 12 8 51-39 12 50
V
D
GY
GY
V
I
10.
Monza 36 12 12 12 42-48 -6 48
V
D
V
D
D
I
Teljes lista