Itt a Bajnokok Ligája első videobírós botránya, most a Real Madrid örülhet

fbl Horizontal
Real Madrid's players celebrate their second goal during the UEFA Champions league round of 16 first leg football match between Ajax Amsterdam and Real Madrid at the Johan Cruijff ArenA on February 13, 2019. (Photo by EMMANUEL DUNAND / AFP)
Vágólapra másolva!
A címvédő Real Madrid idegenben 2-1-re győzött az Ajax ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A mérkőzésen a hollandok szereztek vezetést, de a gólt a videobíró érvénytelenítette – azóta sincs egyetértés, hogy jogosan-e, vagy sem. Ahány ember, annyi vélemény, mindenesetre az biztos, hogy amíg a szabályok többféleképpen értelmezhetőek, a VAR sem fog tudni igazságot tenni, botrányt kreálni annál inkább. A Tottenham a bombaformában lévő dél-koreai Szon vezetésével meglepően simán verte a Dortmundot, amely nagyon úgy tűnik, hogy februárra elkészült az erejével.

A Bajnokok Ligájában a tervezettnél korábban (de a szükségesnél később), már az idei szezon egyenes kieséses szakaszában bevezették a videobírót, amelynek a Roma-Porto meccs után

az Ajax-Real Madrid mérkőzésen volt ismét dolga.

A 38. percben az Ajax Tagliafico fejesével megszerezte a vezetést, de miután visszanézték a felvételeket, a játékvezető érvénytelenítette a gólt, arra hivatkozva, hogy Tadic leshelyzetben volt, és zavarta Courtois-t.

Hogy jó ítélet született-e, vagy sem, az jó kérdés – a papírízű fagylalt kedvelői most örömmel sikongatnak, hogy igen.

Tagliafico fejesgólja, amit visszafújtak Forrás: AFP/Olaf Kraak

Nincs egyetértés

A találkozó lefújása után az UEFA a saját Twitter-csatornáján adott ki hivatalos magyarázatot, amely szerint Damir Skomina jó döntést hozott.

A döntés a VAR-protokoll alapján született meg, a gólt jogosan érvénytelenítették, a szabadrúgás leshelyzet miatt járt kifelé.”

Az Origo szakértője, Bede Ferenc szerint is jó ítéletet hozott Skomina, és Szabó Zsolt másik exjátékvezető is ugyanígy vélekedett az M4 Sporton. Érdekes viszont, hogy a spanyoloknál nem ennyire egyértelmű a helyzet. A madridi (!) AS sportnapilap szakértőjeként dolgozó, korábbi FIFA-bíró, Iturralde González is azt mondja, hogy Tadic akadályozta Courtois-t, ezért el kellett venni a gólt. A legnagyobb madridi sportlapnak, a Marcának nyilatkozó Andujar Oliver szerint viszont

Tagliafico gólja szabályos volt.

„Minél többször nézem meg a képet, annál biztosabb vagyok benne, hogy a gól érvényes volt. Tadic nem akadályozta Courtois-t, nem volt hatással a játékra.”

A rutin döntött Forrás: B/R Football

A Marca az egyik cikkében kizárta azt, hogy les miatt lett érvénytelenítve a gól, mivel a szabályok szerint csak akkor beszélhetünk lesről, ha a játékos (aki mindegy, hogy hozzáér-e a labdához, vagy sem) zavarja a kapust a kilátásban, márpedig ebben az esetben Courtois tisztán látta a labdát. Ha tehát vissza lett fújva, akkor az

csakis azért lehetett, mert Tadic miatt Courtois nem fért hozzá a labdához.

Az újság egyébként megszavaztatta az olvasóit, hogy szerintük szabályos volt-e az Ajax gólja, vagy sem, és az első 1500 szavazat után az emberek 47 százaléka azt mondja, hogy az volt.

Szavazzon!

Ön szerint érvényes volt az Ajax gólja?

A konklúzió ebből az egészből annyi lehet, hogy jó dolog a videobíró, ha azt ésszel használják (a topbajnokságokban azért az esetek nagy többségében jól alkalmazzák), de amíg egy szabály többféleképpen értelmezhető (lásd ez az eset), addig a technológia segítségével sem lesznek tévedhetetlenek a játékvezetők.

Csakhogy Amszterdamban minden bizonnyal egy túlbuzgó lengyel csinovnyikkal álltunk szemben.

Az egészen biztos, hogy a gól előtt, a VAR által észlelt szabálytalanságot sem a szlovén Skomina bíró, sem a Real Madrid játékosai nem érzékelték. Utóbbiak a gól után lehajtott fejjel mentek a középkezdéshez, senki sem reklamált, a kapusuk sem. Ekkor lépett közbe a lengyel videós asszisztens (vajh, ki kérte meg rá?), aki túlbuzgóságában szólhatott Skominának, hogy várjon azzal a középkezdéssel. A többit már ismerjük.

Ezek után persze ne csodálkozzunk azon, hogy a meccs másik két góljánál az azt elszenvedő fél (elsőnek a Real, majd újra az Ajax) hevesen reklamálni kezdett, hogy Skomina azonnal menjen mozizni.

Ide vezet az, ha a videobíró használata esztelen.

A jobb helyzetkihasználás miatt győzött a Real Forrás: AFP/Emmanuel Dunand

Ez a Real se jó, csak tud gólt lőni

„Az Ajax felnőtt a hazai pályához, magasan letámadtak, és nem engedtek labdához jutni minket, ami miatt hosszú passzokra kényszerültünk. Ezek után rajtuk a sor, hogy szenvedjenek a mi szurkolóink előtt.

Nem ez a mai volt a legjobb játékunk, de egységesek vagyunk, és előnyt kovácsoltunk ebből. A foci nem mindig szép játék, néha tudnod kell alkalmazkodni, és olvasni a meccset” – nyilatkozta Ramos, aki szerint a hatékonyság döntött.

A madridiak az elmúlt tizenegy meccsükből kilencet megnyertek, pedig játékban nincs nagy különbség az őszi teljesítményükhöz képest, amikor csak vergődtek. Amiben nagyot javultak, az a hatékonyság, azaz elkezdték belőni a helyzeteiket. Az Ajax elleni xG-mutató (amely nem a helyzetek számát, hanem azok minőségét méri) például azt mutatja, hogy a helyzeteikhez képest még sok is az két gól, amit szereztek. Az Ajaxnak sokkal minőségibb lehetőségei voltak (és a 2-es xG-ben az elvett gól még benne sincs), mégsem tudták azokat kihasználni.

Ez döntött.

„Az Ajax erre a meccsre tartalékolta az energiáit. Nem hagyták, hogy játsszuk a saját játékunkat, agresszívan és magasan letámadtak minket. Amikor csökkent a letámadásuk intenzitása, helyzeteket tudtunk kidolgozni.

– értékelt Santiago Solari, aki különösen a győztes gólt szerző Asensio játékával volt elégedett.

A csereként beállt Asensio gólja döntött Forrás: AFP/Emmanuel Dunand

Az Ajax vezetőedzője, Erik ten Hag csalódottan nyilatkozott, de büszke volt a csapatára, szerinte nagyszerű teljesítményt nyújtottak. „Csak kár, hogy semmi sem jár cserébe.

Méltó ellenfele voltunk a Real Madridnak, de nem játszottunk elég hatékonyan” – ismerte el Erik ten Hag is.

Szavazzon!

Van-e értelme a Bajnokok Ligájában a videóbíró használatának?

Elfogyott a Dortmund

A Reus nélküli Dortmund egy félidőn át jobb volt, mint a Tottenham, a szünet után azonban látványosan összeomlott, kapott három gólt, és gyakorlatilag reménytelen helyzetből várja a hazai visszavágót.

– kezdte Lucien Favre, a Dortmund edzője. – A második félidő elején aztán eladtuk a labdát, amiből megszerezték a vezetést, és ott vége is lett. A szezon nagyon hosszú, természetes, hogy vannak negatív periódusok, nem lehet egyfolytában a csúcson lenni.” A Dortmund fantasztikus szezont fut,

februárban viszont még nem nyert meccset,

a Német-kupából kiesett a Werder Bremen ellen, a bajnokságban pedig sorozatban két döntetlent játszott (legutóbb a Hoffenheimmel ikszelt úgy, hogy a 75. percig 3-0-ra vezetett), így öt pontra csökkent az előnye a második Bayern Münchennel szemben.

Ha Szon gólt lő, a Tottenham nyer Forrás: AFP/Adrian Dennis

Nem hiányzik Kane

A Tottenhamnek az is belefért, hogy a csapat első számú sztárja, Harry Kane nem játszhatott bokasérülés miatt, és rajta kívül Alli sem volt bevethető állapotban. A hiányukat azonban feledtette (és folyamatosan feledteti) a dél-koreai Szon, aki a legutóbbi 12 meccsén 11 gól lőtt, és amikor betalált, a csapat mindig nyert. „Legközelebb, amikor gólt lő, bemegyek az öltözőbe, lezuhanyzok, és várom a meccs végét – mondta vigyorogva Mauricio Pochettino. – Fantasztikus volt ma, meccsről meccsre egyre jobb. De az egész csapatot megilleti a dicséret, igazi hősök voltak.

Szükségünk volt egy kis szerencsére, de úgy érzem, hogy tettünk is érte. A Dortmund nagyon megnehezítette az életünket, volt, hogy csak futottunk a labda után, ami teljesen kimerített minket. Hiába próbálkoztunk, az elején nem jött össze semmi. A második félidő viszont fantasztikus volt, főleg a vezetés megszerzése után, utána úgy játszottunk, ahogy eredetileg terveztük.”

Kane sérülését követően joggal féltették a Tottenhamet, de azon túl, hogy kiestek a Ligakupából és az FA-kupából, az összes bajnokijukat megnyerték, egyedüliként tartják a lépést a Manchester City-Liverpool kettőssel a Premier League-ben, a Bajnokok Ligájában pedig szinte már negyeddöntősnek érezhetik magukat.

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntői február 19-én folytatódnak.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, szerda
Ajax–Real Madrid 1-2 (0-0)
gsz.: Ziyech (75.) – Benzema (60.), Asensio (87.)

Tottenham–Dortmund 3-0 (0-0)
gsz.: Szon (47.), Verthongen (83.), Llorente (86.)