Vágólapra másolva!
Szerdán este a Juventus Cristiano Ronaldo második félidőben szerzett fejesgóljával 1-0-ra legyőzte az AC Milant a Szaúd-arábiai Dzsiddában megrendezett Olasz Szuperkupa-mérkőzésen.

Az első félidőben a Juventus irányította a játékot, de komoly helyzetet nem tudott kialakítani a Milan kapuja előtt. A torinói csapatnak ez volt a szezonbeli második mérkőzése, amikor az első játékrészben nem volt kaput eltaláló lövése.

Dzsiddában is kitört a Ronaldo-mánia Forrás: AFP/Fayez Nureldine

A második félidő elején a milánóiak kerülhettek volna előnybe, de a 21 éves Patrick Cutrone lövése a felső lécen csattant.

Az 59. percben Cristiano Ronaldo először villant. Az ötszörös aranylabdás balról betört a tizenhatoson belülre, majd egy kemény lövést megeresztett, de Gianluigi Donnarumma kibokszolta a labdát.

Két perccel később azonban már tehetetlen volna a Milan kapusa.

Miralem Pjanic mélységi indítására Ronaldo tökéletes ütemben robbant be, és közelről a hálóba fejelt.

A 74. percben eldőlt a mérkőzés.

Az addig is alárendelt szerepet játszó milánói csapat emberhátrányba került. Franck Kessie teljesen fölöslegesen rátalpalt a labdát elrúgó Emre Can lábfejére, Luca Banti játékvezető pedig néhány másodpercnyi videózás után leküldte a pályáról az elefántcsontparti középpályást.

Az utolsó bő negyedórában a milánóiak mindent megtettek az egyenlítésért, míg az emberelőnyben játszó torinóiak kedvükre kontrázhattak. A hosszabbításban még Cristiano Ronaldo duplázhatott volna, de Gianluigi Donnarumma védeni tudta a 14 méteres lövését.

A Juventus 14. alkalommal játszott az olasz Szuperkupáért - sorozatban hetedszer -, és nyolcadszor nyerte meg a trófeát, a nyáron igazolt Cristiano Ronaldo pedig megszerezte első trófeáját Torinóban.

Olasz Szuperkupa, döntő
Juventus FC-AC Milan 1-0 (0-0)
Gólszerző: Cristiano Ronaldo (61.)
Kiállítva: Kessie (74.)