Vágólapra másolva!
A 2018-as év rengeteg olyan dolgot hozott, amely emlékezetes lehet a magyar labdarúgás kedvelőinek. Tavasszal a Videoton FC őrült hajrában nyerte meg a bajnoki címet a Ferencváros előtt. A Fradi legendája, Gera Zoltán befejezte pályafutását, míg egy másik legendát, Király Gábort a szombathelyi szurkolók kiabálták ki a kapuból. Az év második fele a Fradi bajnoki szárnyalásáról, a Vidi csodálatos El-szerepléséről, és a magyar pályán szerzett Puskás-díjas gólokról szólt.

Huszti hazatért, nehéz napok a Fradinál

Már 2018 januárjában robbant az első nagy bomba az NB I-ben, ugyanis az akkor még Videoton FC néven szereplő székesfehérvári csapat bejelentette Huszti Szabolcs szerződtetését, aki meglepetésre nem korábbi csapatához, a Ferencvároshoz tért haza. A nagy port kavaró átigazolás már előrevetítette, hogy nem lesz idén sem unalmas a magyar élvonalbeli bajnokság.

Huszti Szabolcs nagy erősítés volt a Vidinek Forrás: Adam Cuhorka

A városi rivális Újpestnél sem indult unalmasan az év: a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága ugyanis az anyaegyesületnek adott igazat a címerbotrányban. Az már más kérdés, hogy a lila-fehér klub azóta is az új címert használja.

Meghalt Lázár Bence, elindult a bajnokság

Sajnos a február szomorú hírt hozott, ugyanis hosszan tartó betegség után meghalt Lázár Bence, az Újpest labdarúgócsapatának korábbi játékosa.

Kassait rasszizmussal vádolták, Bódogot kirúgták

A foci olykor a tárgyalótermekben is folytatódott.

A kameruni Patrick Mevoungou rasszizmussal vádolta Kassai Viktor játékvezetőt.

Az afrikai futballistát korábbi csapattársa, a DVTK-ban szereplő Lipták Zoltán perében hallgatták ki tanúként.

„Olyasmit mondott nekem, ami nagyon nem volt rendjén, s nagyon sz*rul hangzott – idézte Mevoungout a Blikk. – A vitatott ítéleteket általában meg lehet beszélni a bíróval, de ő határozott volt, s amikor harmadszorra odamentem hozzá, azt mondta: „shut up, negro" (magyarul: fogd be a szádat, néger), majd a fa****pó jelzővel illetett. A félidőben mindezt elmondtam az edzőmnek és a csapattársaimnak is.”

Kassai Viktor rasszizmussal vádolták Forrás: AFP/Franck Fife

Kassai már a per kezdetén tagadta, hogy ezt mondta volna.

– szögezte le februárban a játékvezető, aki állította, hangfelvétellel tudja bizonyítani igazát, hiszen a fejhallgatóján lévő mikrofon mindent rögzített.

A Diósgyőrben is felforrósodott a hangulat, amikor a klub vezetősége menesztette Bódog Tamás vezetőedzőt. Az akkori hírek arról szóltak, hogy a klub vezetői telefonon közölték döntésüket a szakemberrel. Közben a DVTK megdöbbent szurkolói folyamatosan elégedetlenségüknek adtak hangot. A miskolciak szurkolói honlapja, az amigeleken.hu ezeken felbuzdulva szimpátiatüntetést szervezett Bódog Tamás mellett. Nem sok sikerrel, ugyanis az együttes korábbi spanyol játékosa, Fernando Fernández lett az új vezetőedző.

Beragadt a Fradi, bajnok lett a Videoton

Május elején a szurkolók kitettek magukért Felcsúton, a Videoton és a Ferencváros szuperrangadóján, azonban sem gólt, sem élvezetes futballt nem láthattak a két bajnokaspiráns meccsén. Viszont négy fordulóval a bajnokság vége előtt, a döntetlennek köszönhetően, a Fradinak megmaradt az egypontos előnye.

Azonban nem sokáig örülhettek a zöld-fehérek drukkerei, mert a 30. forduló sokáig emlékezetes meccsén a Ferencváros hazai pályán nem bírt (1-1) a kiesés ellen hadakozó Vasassal, míg a Haladást legyőzte a Videoton, amely így az élre állt.

A labdarúgó NB I 31. fordulójában folytatódott a Fradi pechsorozata, ugyanis 1-1-es döntetlent játszott a Budapest Honvéddal. A meccsen (az akkor még a Honvédban játszó) Davide Lanzafame a 68. percben tizenegyesből egyenlített, ám a büntető jogossága erősen vitatható volt.

A címvédő Budapest Honvéd azzal lett főszereplő a bajnokság végkimenetelében, hogy a fővárosi csapat elleni, felcsúti 2-0-s sikerével

a Videoton gárdája már egy fordulóval a záró, 33. kör előtt megnyerte labdarúgó NB I 2017–2018-as kiírását.

Marko Nikolics pedig még a pezsgőben is fürdött a játékosainak köszönhetően.

Az már korábban eldőlt, hogy a 23-szoros bajnok MTK a 2017-es kiesést követően egy év után tér vissza az NB I-be. A Kisvárda pedig a másodosztályban elért második hellyel és az ezzel járó feljutással történetének legnagyobb sikerét érte el.

Őrületes végjáték, Pintért kirúgták, Gera visszavonult

Júniusra tehát már csak az volt a kérdés, melyik két együttes búcsúzik az élvonaltól, amely őrületes végjáték után dőlt el: végül a Balmazújváros és a Vasas szomorkodhatott. A Balmaz hazai pályán 3–3-as döntetlent játszott a Fradival, de a bennmaradáshoz ez nem volt elég, mivel a DVTK Makrai Gábor 85. percben szerzett góljával 2–1-re megverte a Videotont.

A Balmazújváros edzője, Horváth Ferenc a meccs után többeket is kemény kritikával illetett.

A korábbi szövetségi kapitány, Pintér Attila számára is ekkor jött a hidegzuhany: hiába volt a Magyar Kupában döntős a PAFC, június elején a felcsúti csapat közös megegyezéssel szerződést bontott az edzővel, így a magyar élvonal már az idény előtt elvesztett egy karakteres embert. Helyére egyébként Benczés Miklós, a DVTK akadémiájának igazgatója került. Aztán december elején őt is menesztették.

Gera Zoltán, a Ferencváros 97-szeres magyar válogatott focistája bejelentette visszavonulását,

ő azonban csak a játékkal hagyott fel: a csapat szakmai stábja mellett a válogatottnál is munkát kapott. A Mágikus Magyar után nem sokkal egy másik ferencvárosi közönségkedvenc, Hajnal Tamás is befejezte a pályafutását.

A korábbi 27-szeres válogatott támadó, Rudolf Gergely is visszavonult, a felkészülés első napján pedig hivatalossá vált, hogy a Videoton FC labdarúgócsapata hosszabbít vezetőedzőjével, Marko Nikoliccsal. A fehérváriak szerb edzője 2020 nyaráig írt alá.

Nevet változtatott a Videoton, Lanzafame az FTC-ben

Július 1-től MOL Vidi FC néven folytatta az OTP Bank Ligában szereplő címvédő Videoton FC.

A nyár másik nagy szenzációja az volt, amikor

a Ferencváros bejelentette, hogy leigazolta az olasz Davide Lanzafamét a Budapest Honvéd együttesétől.

A legutóbbi idény gólkirályáért és legjobb a játékosáért a Vidi és az FTC versengett, végül az utóbbi lett a befutó. A Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway elmondta, a támadó menni akart, és a Fradi adta érte a több pénzt. Hemingway a tőle megszokott módon még poénkodott is az átigazolással, mint mondta, csak akkor fizetett a Fradi, amikor átadták a játékost.

Fradi-búcsú, Zsótér bomba, Vidi-csoda

A 2018/19-es őszi szezon a magyar kupacsapatok szereplésével indult. Az ezüstérmes Ferencvárost az Európa-liga selejtező első körében elbúcsúztatta a jóval esélyesebb Maccabi Tel Aviv.

A bronzérmes Honvéd egygólos hátrányból fordított a macedón Rabotnicski ellen, míg a kupagyőztes Újpest FC két gólt dolgozott le a Szusza Ferenc Stadionban az azeri Neftci ellen. A bajnok Vidi kiküzdötte a továbbjutást a luxemburgi Dudelange elleni párharcban, a szurkolók elégedetlenek volta, mondván: mit akar a Vidi a BL-ben, ha már egy ilyen csapat ellen sem lehet simán továbbjutni.

Marko Nikolics vezetőedző azonban nyugalomra intett, és hangsúlyozta: nem júliusban kell csúcsformában futballozni.

A szerb Danko Lazovics fontos gólt szerzett a Dudelange elleni BL-selejtezőben Forrás: MTI/Bodnár Boglárka

Az El-selejtező második fordulójában a Honvédot – az első meccsen aratott egygólos győzelem után – nagy meglepetésre kiejtette a luxemburgi Progrès Niederkorn. Az Újpest FC sorsa már a sorsolás pillanatában megpecsételődött, ugyanis a spanyol sztárcsapat, a Sevilla volt a következő ellenfél. Az andalúzok nem vették félvállról a párharcot, már az első meccsen négyet rúgtak a lila-fehéreknek, eldöntve ezzel a továbbjutást.

A BL-selejtező második fordulójában a Vidi már egy teljesen másik arcát mutatta. A székesfehérvári csapat teljesen megfojtotta a brazilokkal teletűzdelt bolgár Ludogorec játékát. Gól nélküli első meccset követően Marco Nikolics csapata Anel Hadzic góljával kiharcolta a továbbjutást a felcsúti Pancho Arénában.

A következő körben a svéd Malmö következett. A piros-kékek azonban megismételték a Ludogorec ellen nyújtott játékukat – taktikus futballal ellehetetlenítették a svédeket, a francia Loïc Nego pedig olyan gyönyörű gólt szerzett, amiről még az unokáinak is mesélni fog.

A malmői 1–1-es odavágót követően a székesfehérváriak gólnélküli döntetlenre hozták a hazai visszavágót, így bejutottak a Bajnokok Ligája playoff-körébe – és már bebiztosították a helyüket az Európa-liga főtábláján.

Az AEK Athén elleni párharcban nem a Vidi volt az esélyes, de tudható volt, hogy Marko Nikolics remek taktikát fog kieszelni a görögök elleni mérkőzésre. Arra azonban senki nem számított, hogy a Groupama Arénában rendezett odavágó 23. percében megfogyatkozik a magyar bajnok. Huszti Szabolcs belépője után az olasz Gianluca Rocchi játékvezető azonnali piros lapot adott a rutinos középpályásnak, így az emberhátrányban játszó Vidi 2-1-re elvesztette a mérkőzést.

Az athéni visszavágón a magyar csapat fantasztikusan játszott – Loïc Nego ismét szerzett egy gyönyörű gólt – és egy kis szerencsével akár a hosszabbítást is kiharcolhatta volna, de végül 3-2-es összesítéssel a görögök jutottak be a BL-főtáblára, míg a Vidi az Európa-ligával vigasztalódhatott.

A csoportkör sorsolásakor a magyar bajnok megkapta a görög PAOK-ot, a fehérorosz BATE Boriszovot és az angol sztárcsapatot, a Chelsea-t.

A Fradi szárnyalt, Doll viszont búcsúzott

A Ferencváros elképesztően kezdte a bajnokságot. Thomas Doll csapata megnyerte első négy bajnoki mérkőzését, míg az újonc Kisvárda ellen az első négy fordulóban négy tizenegyest ítéltek, három piros lapot kaptak, és a bajnokságban pont nélkül, 0–11-es gólkülönbséggel az utolsó helyen álltak. Ezek után nem meglepő, hogy az első edzőváltás is Kisvárdán történt: Kondás Elemért már július végén felállították, annak ellenére, hogy története során először feljutatta a csapatot az első osztályba.

Az viszont igencsak meglepő volt, hogy a Paks elleni pontvesztést követően, augusztus 21-én Thomas Dollnak is távoznia kellett az éllovas Ferencváros kispadjáról.

A német szakember 2013 decemberében érkezett a Ferencvároshoz, irányítása alatt az együttes sorozatban három Magyar Kupa-elsőséget, egy-egy Ligakupa- és Szuperkupa-győzelmet, valamint egy bajnoki bronz- (2014), két ezüst- (2015, 2018) és egy aranyérmet (2016) szerzett.

Thomas Doll közel öt évig volt a Ferencváros vezetőedzője Fotó: Polyák Attila - Origo

Doll utódja a Dinamo Kijev korábbi legendás játékosa, Szergej Rebrov lett, aki rögtön győzelemmel mutatkozott be Mezőkövesden. Az ukrán szakemberre ezt követően az őszi szezon legnagyobb rangadója várt, ugyanis a bajnok Vidi látogatott a Groupama Arénába.

Az ősz legjobb mérkőzésén 2–2-es döntetlen született,

így a Fradi megőrizte vezető helyét a tabellán, a Vidi pedig két ponttal lemaradva lőtávolon belül maradt.

Balhé a Panchóban

Az őszi szezon legnagyobb balhéja a Puskás Akadémia–MOL Vidi meccshez kötődik. A találkozó előtt még nyeretlen felcsútiak pont a bajnoki címvédőt győzték le először, ráadásul ebben nagy szerepet játszott Varga József, aki pár nappal korábban pont a székesfehérvári csapattól szerződött Felcsútra – miután nem került be a Vidi Európa-liga-keretébe.

A felcsúti összecsapás a kapus, Kovácsik Ádám sérülése miatt elhúzódott, és az Európa-liga csoportkörére készülő bajnokcsapat 2–1-es hazai vezetésnél a 112. percben büntetőhöz jutott. Marko Scsepovics büntetőjét Branislav Danilovic hárította, Szőts Gergely játékvezető pedig azonnal lefújta a találkozót. Ekkor az indulatok elszabadultak. A Vidi szerb játékosai összeszólalkoztak Varga Józseffel és a felcsúti kispadon tartózkodókkal, a csetepatéban egy pillanatra még Benczés Miklós, a Puskás Akadémia vezetőedzője is a földre került.

Az eset után a Vidi két játékosa, Marko Scsepovics és Anel Hadzic is egy-egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott, míg a csapat legnagyobb sztárja, Danko Lazovics bejelentette visszavonulását – öt nappal a Vidi első El-meccse előtt, amit a székesfehérváriak később 2–0-ra elvesztettek a BATE Boriszov ellen a Groupama Arénában.

Király ellen tüntettek Szombathelyen

Szeptember közepén már a Haladás volt az OTP Bank Liga sereghajtója, a szombathelyi szurkolók pedig a klublegendát, Király Gábort hibáztatták a rossz szereplését.

Michal Hipp vezetőedző kitartott a 42 éves kapus mellett, de a Kisvárda elleni 4–1-es vereséget követően a szlovák szakembernek távoznia kellett a Haladás kispadjáról. A helyére kinevezett Horváth Ferenc sem tudta feltámasztani a szombathelyi csapatot, amely zsinórban öt vereséget szenvedett az új vezetőedzővel. Horváth kínjában már azt is kilátásba helyezte, hogy a kezdőkörben feláldoz egy kecskét, hogy a csapattal valami történjen.

Időközben Király Gábor kikerült a Haladás kezdőjéből, de a helyére beszálló Rózsa Dániel Újpesten bizonyította, hogy nem csak a veteránok hibázhatnak.

Persze nem lenne igazságos nem megemlíteni, hogy a következő fordulóban Rózsa 10-esre védett a Fradi ellen – amit Király Gábor is kitörő örömmel fogadott – így november 10-én Horváth Ferenc megszerezte első győzelmét a Haladással.

Puskás-díjas gólt lőtt a Puskás játékosa

A 11. fordulóban a Puskás Akadémia Hegedűs János 60 méterről lőtt góljával 1– 0-ra legyőzte a Ferencvárost, amely március óta először kapott ki a bajnokságban.

Érdekesség, hogy ez volt a felcsúti csapat harmadik győzelme a szezonban, és sorrendben három bajnokot győzött le: a 2018-as (Vidi), a 2017-es (Honvéd) és a 2016-os (Ferencváros) győztest.

Mélyponton a Haladás, leszakadt a Vidi

A Ferencváros felett aratott diadal nem adott lökést a Haladásnak. Horváth Ferenc csapata kikapott a Puskás Akadémiától, döntetlent játszott a kiesés ellen harcoló Diósgyőrrel, majd megalázó vereséget szenvedett az MTK otthonában, ahol Rózsa Dániel megkapta az év potyagólját.

Eközben a bajnok Mol Vidi egyre rapszodikusabb teljesítményt nyújtott: Marko Nikolics csapata azután szenvedett hazai pályán háromgólos vereséget az újonc MTK-tól, hogy fantasztikus meccset játszott a Chelsea ellen Londonban. Majd az Európa-liga csoportkör 3. fordulójában bravúrgyőzelmet aratott a PAOK vendégeként Szalonikiben, majd ezt egy kisvárdai döntetlen követte. November elején a Vidi a Groupama Arénában is focileckét adott a görögöknek, majd kikapott Mezőkövesden a bajnokságban. Az Európa-ligában remeklő székesfehérváriak láthatóan megérezték a kettős terhelést, ugyanis a nyolc pontvesztésükből hatszor az európai kupameccs után nem tudtak győzni.

Böde száműzve, Benczés munka nélkül

Decemberre is maradtak érdekességek mind az NB I-ben, mind az európai kupaporondon. A Puskás Akadémia szerződést bontott Benczés Miklós vezetőedzővel, míg Böde Dániel kikerült a Ferencváros keretéből a Vidi elleni szuperrangadó előtt. A Mezőkövesd elleni mérkőzés 60. percében lecserélték a zöld-fehérek csapakapitányát, aki ezt követően nem éppen baráti szavakkal illette Szergej Rebrov vezetőedzőt.

Nem ért továbbjutást a Vidi-csoda az Európa-ligában

A székesfehérváriak az El-csoportkör utolsó fordulójában a Premier League élcsapatát, a Chelsea-t fogadták – abban a reményben, hogy egy esetleges jó eredménnyel még a továbbjutást is kiharcolhatják. Marko Nikolics csapata szenzációs játékkal rukkolt elő, a védőből támadóvá avanzsáló Loïc Nego Puskás-díjra méltó gólt lőtt a 2–2-re végződő találkozón.

A továbbjutás azonban elúszott, ugyanis a csoport másik mérkőzésén, a Vidivel azonos pontszámmal álló BATE Boriszov 3–1-re győzött Szalonikiben az ellen a PAOK ellen, amely nem túl sportszerű módon feladta az utolsó El-meccsét. Talán így akartak visszavágni a székesfehérváriaknak a két vereségért.

Foci helyett sérülések az ősz szuperrangadóján

A MOL Vidi-Ferencváros szuperrangadónak hatalmas tétje volt, ugyanis a Fradi nyolcpontos előnnyel várta az összecsapást, és egy eseteges győzelemmel szinte behozhatatlan előnyre tett volna szert a téli szünet előtt. A Vidi 2-1-es győzelmet aratott, a találkozó azonban nem a székesfehérváriak sikeréről marad emlékezetes, hanem arról, hogy a Fradi két válogatott focistája, Lovrencsics Gergő és Varga Roland is sérülést szenvedett.

Marko Nikolics csapata ezzel öt pontra megközelítette az éllovast, és tett róla, hogy 2019 tavaszán öldöklő küzdelem legyen az OTP Bank Liga bajnoki címéért.