A La Liga mostani szezonjában szokatlanul kiélezett a küzdelem az élcsoportban, az első hat helyezett között mindössze négy pont a különbség, így mindkét csapat számára fontos mérkőzés következik szombaton.
A bajnokság elején a Barcelona tűnt a legstabilabb csapatnak, Lionel Messiék korán az élre álltak, ám
időről időre ők is vesztettek pontokat, így nem tudtak meglépni üldözőik elől.
Az Atlético mindössze egy vereséget szenvedett az idényben, ami a legkevesebb az egész mezőnyben, s a kapott gólok számát tekintve is az ő adatuk a legjobb (8 gól) a 20 csapatos pontvadászatban, ám a gárda öt döntetlenje miatt nem áll vezető helyen.
Az egymás elleni mérleg egyértelműen a Barcelonának kedvez, mely a két együttes legutóbbi hat mérkőzéséből egyet sem veszített el, s három döntetlen mellett hármat megnyert. Legutóbb 2016 áprilisában győzte le a fővárosi csapat a katalánokat.
A Real Madrid kifejezetten gyengén kezdte a szezont, ami Julien Lopetegui vezetőedző állásába került, viszont hátránya egyáltalán nem nevezhető nagynak,
csupán négy pont az ősi rivális Barcelonával szemben.
A fővárosi sztárcsapat szombat kora délután szerepel a 13. Eibar pályáján, s nagy meglepetés lenne, ha az új edzővel, Santiago Solarival a kispadon most először veszítene pontokat.
A Sevilla hazai pályán játszik, viszont vélhetően nem lesz könnyű dolga, mivel a hetedik Valladolid érkezik hozzá.
La Liga, 13. forduló:
péntek:
Leganés-Alavés 1-0
szombat:
Eibar-Real Madrid 13.00
Valencia-Rayo Vallecano 16.15
Huesca-Levante 18.30
Atlético Madrid-FC Barcelona 20.45
vasárnap:
Athletic Bilbao-Getafe 12.00
Sevilla-Valladolid 16.15
Espanyol-Girona 18.30
Villarreal-Real Betis 20.45
hétfő:
Real Sociedad-Celta Vigo 21.00
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Real Madrid | 34 | 27 | 1 | 6 | 74-22 | 52 | 87 | GY GY GY GY GY |
2. | Girona | 34 | 23 | 6 | 5 | 73-42 | 31 | 74 | GY V GY GY GY |
3. | Barcelona | 34 | 22 | 5 | 7 | 70-43 | 27 | 73 | GY GY V GY V |
4. | Atletico Madrid | 34 | 21 | 9 | 4 | 63-39 | 24 | 67 | GY GY V GY GY |
5. | Athletic Bilbao | 34 | 17 | 7 | 10 | 55-33 | 22 | 61 | V D D V GY |
6. | Real Sociedad | 34 | 14 | 8 | 12 | 48-35 | 13 | 54 | GY D D V GY |
7. | Real Betis | 34 | 13 | 8 | 13 | 43-39 | 4 | 52 | V GY GY D GY |
8. | Valencia | 34 | 13 | 13 | 8 | 37-39 | -2 | 47 | GY GY V V V |
9. | Villarreal | 34 | 12 | 13 | 9 | 56-58 | -2 | 45 | V D GY GY V |
10. | Getafe | 34 | 10 | 11 | 13 | 41-47 | -6 | 43 | V D D GY V |