Vágólapra másolva!
Ha a MOL Vidi labdarúgócsapata képes lesz 90 percen át 100 százalékosan koncentrálni, akkor nehéz dolga lehet a Chelsea-nek csütörtökön a labdarúgó Európa-liga L-csoportjának második fordulójában. Azt a Vidi játékosai és vezetői is tudják, hogy az egész sorozat egyik legnagyobb favoritja a Chelsea, ez azonban nem jelenti azt, hogy a magyar bajnok feltartott kézzel futna ki a Stamford Bridge-en a gyepre.

Kiküldött munkatársunk jelenti Londonból.

– dörrent rám udvariasan, de határozottan a Chelsea stadionjánál posztoló biztonsági őr. Pedig akár ki is találhatta volna, hogy magyar vagyok, mert az angol újságírók egészen biztosan nem szájtátva közelítik meg a Chelsea stadionját.

Mikor mondtam, hogy a MOL Vidi sajtótájékoztatójára megyek, megnyugodott, megnézte a fogkefémet és azzal engedett utamra, hogy lesz még két hely, ahol ugyanúgy ellenőrizni fognak.

Nem tévedett, de legalább a tusfürdőt nem kellett elővennem, hogy megnézzék: szilva vagy körte illatú-e a magammal hozott darab.

Csütörtök este meccs lesz a Stamford Bridge-en Forrás: Origo

Így zajlott tehát az élet Londonban a Stamford Bridge-en egy órával a MOL Vidi sajótájékoztatója előtt.

Odabent a sajtóteremben a gardírozók teát töltögettek és süteményt kínáltak, miközben tudták, hogy a csütörtök esti meccs a Chelsea számára maga lesz az édesség, a jutalomjáték, a gála.

Ebbe kellene valahogy belerondítania a magyar bajnokcsapatnak, amely cseppet sem lesz könnyű feladat. Mást ne mondjak, a Premier Legaue-ben szereplő csapat ellen legutóbb 2002 augusztusában a Zalaegerszeg nyert egy budapesti BL-selejtezőn. Koplárovics Béla gólja a Manchester United ellen maga volt a csoda, a dologból legenda, hanglemez és sok minden más született. Magyar csapat azóta nem nyert PL-együttes ellen, szóval ennyire lenne csodálatos, ha a Vidi csütörtök este akárcsak pontot szerezne a kékek ellen.

Gressó Gergely, a MOL Vidi sajtófőnöke, Marko Nikolics vezetőedző (középen) és Juhász Roland (jobbra) Forrás: Origo

Magyar idő szerint este fél nyolckor kezdődött el a MOL Vidi sajtótájékoztatója a Chelsea stadionjában. A kora délutáni Chelsea-sajtókonferenciával ellentétben itt a magyar újságírók is szóhoz jutottak, mert a londoni csapat edzőközpontjában a vendéglátók sajtófőnöke – érthetetlen módon –

egyszerűen nem adott szót a magyar kérdezőknek.

Hiába szeretett volna az Origo és a Nemzeti Sport munkatársa is egy-egy kérdést feltenni, a sajtófőnök látványosan elfordította a fejét – nem akarta észrevenni a magyarokat. A dolog természetesen nem fog eljutni az UEFA médiafelelőséhez, ellenben, ha ezt Magyarországon valaki meg merné tenni az angolokkal, másnap jönne az európai szövetség csekkje a büntetésről.

Juhász Roland tizenhárom évvel ezelőtt, 2005-ben a belga Anderlecht csapatával már játszott a Chelsea ellen a Bajnokok Ligájában, akkor éppen Jose Mourinho volt a londoniak trénere. Azt a meccset Frank Lampard góljával 1-0-ra a Chelsea nyerte meg. Az Origo kérdésére Juhász Roland így idézte fel az akkor történteket.

– mondta Juhász. „Előtte nem sokkal még az NB I-ben játszottam, egészen pontosan az MTK-Tatabánya meccsen, aztán meg Angliában találtam magam. Sem akkor, sem most nem sokat agyaltunk azon, hogy ki lesz az ellenfelünk. Ha így tennénk, és egy pillanatra is kihagyna a koncentrációnk, óriási bajba kerülnénk.

Mickael Essien (középen) Juhász Rolanddal és Yves Vanderhaeghe-vel küzd a 2005-ös Chelsea-Anderlecht BL-mérkőzésen Forrás: AFP/Adrian Dennis

A Vidi ezen a nyáron megmutatta, hogy a nálánál magasabban jegyzett csapatok ellen is kellemetlen játékot tud nyújtani, hogy meg tudja nehezíteni a favoritok dolgát. Az, hogy a Vidi ide eljutott, egyáltalán nem a véletlen műve.

A sajtótájékoztatón az angol kollégák két dolgot tartottak fontosnak megkérdezni.

Újra előkerült Danko Lazovics ügye –

a Viditől távozó szerb játékossal kapcsolatban Marko Nikolics vezetőedző nem tudott semmi újat mondani, legfeljebb azt ismételgette, hogy mennyire hiányzik nekünk a kiváló labdarúgó. A másik már érdekesebb volt, mert

Eden Hazard játéka egészen biztosan nagy feladat elé állítja a MOL Vidi játékosait.

Marko Nikolics vezetőedző a belga világsztárral kapcsolatban azt mondta, hogy kiváló futballista, de csak egy a Chelsea összes ásza közül. Nikolics szerint a londoni kékek jelenleg a világ legjobb tíz klubcsapata között van, éppen ezért roppant nehéz dolga lesz ellenük a Vidinek.

Az egykori stadion egyetlen megmaradt falrésze a Stamford Bridge-en Forrás: Origo

– mondta a tréner. „A Chelsea bármilyen összetételben fut ki ellenünk, roppant erős ellenfél lesz, nekünk 100 százalékosan kell koncentrálni, csak ekkor lehet esélyünk. Tudjuk, hogy a mérkőzés favoritja az angol csapat, de ez nem azt jelenti, hogy feltartott kézzel szeretnénk pályára lépni a Stamford Bridge-en.”

A Chelsea-MOL Vidi Európa-liga-mérkőzés csütörtökön 21.00-kor kezdődik Londonban, az összecsapásról az Origo a helyszínről számol be.