A 23 éves kapust augusztusban 71,6 millió fontért (25,6 milliárd forint) szerződtette a londoni klub az Athletic Bilbaótól, ezzel ezen a poszton ő lett a világ legdrágább játékosa.
Arrizabalagával a kapuban a Chelsea az eddigi négy Premier League-meccsét megnyerte, ráadásul kétszer gólt sem kapott.
"Hozzá kell még szoknom az új életemhez egy eddig számomra ismeretlen városban, egy új csapat tagjaként, de amikor a pályán jól mennek a dolgok, akkor minden más is sokkal könnyebb" - nyilatkozta a spanyol AS című napilapnak a labdarúgó, aki meghívót kapott a spanyol válogatottba is a Nemzetek Ligájában sorra kerülő, horvátok és angolok elleni mérkőzésekre.
"Helyes döntést hoztam, amikor aláírtam a Chelsea-hez, boldog vagyok, hogy megtettem ezt a lépést, értékesnek érzem magam és szeretném élvezni ezt" - mondta Arrizabalaga,
s hozzátette: az elmúlt években több spanyol játékos is sokat tett hozzá a Chelsea sikereihez, ez pedig szintén segít azoknak, akik mostanában igazoltak a mediterrán országból a londoni Kékekhez.
A Vidi FC az El csoportkörében október 4-én lép pályára a Stamford Bridge-en, majd a december 13-i utolsó fordulóban a Groupama Arénában fogadja a Chelsea-t.
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Manchester City | 37 | 27 | 3 | 7 | 93-33 | 60 | 88 | GY GY GY GY GY |
2. | Arsenal | 38 | 27 | 5 | 6 | 89-28 | 61 | 87 | GY GY GY GY GY |
3. | Liverpool | 37 | 23 | 4 | 10 | 84-41 | 43 | 79 | GY V D GY D |
4. | Aston Villa | 37 | 20 | 9 | 8 | 76-56 | 20 | 68 | GY GY D V D |
5. | Tottenham Hotspur | 37 | 19 | 12 | 6 | 71-61 | 10 | 63 | V V V GY V |
6. | Chelsea | 37 | 17 | 11 | 9 | 75-62 | 13 | 60 | D GY GY GY GY |
7. | Newcastle United | 37 | 17 | 14 | 6 | 81-60 | 21 | 57 | V GY GY D V |
8. | Manchester United | 37 | 17 | 14 | 6 | 55-58 | -3 | 57 | GY D V V GY |
9. | West Ham United | 37 | 14 | 13 | 10 | 59-71 | -12 | 52 | V V D V GY |
10. | AFC Bournemouth | 37 | 13 | 15 | 9 | 53-65 | -12 | 48 | V GY GY V V |