Vágólapra másolva!
Csütörtök este megtartották a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását a 2018/19-es idényre, és díjazták az előző szezon legjobbjait. A Monacóban rendezett eseményen Sergio Ramos, a Real Madrid csapatkapitánya Mohamed Szalah, a Liverpool támadója mögött foglalt helyet. A két focista először találkozott azóta, hogy a májusi Bajnokok Ligája-döntőben a spanyol védő szabálytalansága után az egyiptomi csatárt le kellett cserélni. 

A találkozásnak külön pikantériát adott, hogy Sergio Ramos pont Mohamed Szalah mögött foglalt helyet, majd miután átvette a szezon legjobb védőjének járó díjat, visszasétált a helyére, és elégedett mosollyal megsimogatta az egyiptomi játékos vállát. Szalah nem viszonozta a mosolyt.

Mint ismert, a Real Madrid-Liverpool Bajnokok Ligája-döntő 26. percében a Real Madrid csapatkapitánya egy párharcban befogta a Liverpool csatárának a karját, miközben mindketten elestek. Az eset következtében Szalah válla megsérült, és nem tudta folytatni a játékot, az angol csapat pedig 3-1-re elvesztette a mérkőzést.