Paolo Maldini visszatért az AC Milanhoz

Paolo Maldini, Milan
Paolo Maldini sportstratégiai és fejlesztési igazgatóként visszatért az AC Milanhoz
Vágólapra másolva!
Paolo Maldini sportstratégiai és fejlesztési igazgatóként visszatért az AC Milan labdarúgócsapatához

A klub élő legendája egész játékos pályafutását a piros-feketéknél töltötte, és mint hétfői bemutatásán elmondta, már korábban tárgyalt visszatéréséről, de a megbeszélések akkor eredménytelenül zárultak.

Paolo Maldini sportstratégiai és fejlesztési igazgatóként visszatért az AC Milanhoz Forrás: Imaginechina/Yu jianzhong - Imaginechina/Yu Jianzhong

Az 50 éves sportvezető, aki 2009-es visszavonulásáig többek között hét bajnoki cím és öt BEK-, illetve BL-diadal részese volt, a klub másik korábbi klasszisától, Leonardótól veszi át a posztot, mert a brazilt sportigazgatónak nevezték ki a múlt hónapban.

"A cél, hogy ismét trófeákat nyerjünk, de ehhez még türelem kell, az út hosszú és nehéz lesz" - mondta Leonardo.

A Milan az előző szezonban hatodik lett a Serie A-ban, hátránya pedig 31 pont volt a bajnok Juventusszal szemben.