Vágólapra másolva!
Bár nem sikerült a történelmi tett, a Bajnokok Ligája csoportköréről alig csúszott le a MOL Vidi, szégyenkeznie és szomorkodnia aligha kell Marko Nikolics együttesének. Már csak azért sem, mert szeptembertől hat meccset még biztosan játszik az Európa-ligában, ahol olyan együttesekkel is találkozhat, mint a Chelsea, az Arsenal, vagy az AC Milan. Ritka, de nem egyedi bravúrt hajtott végre a magyar bajnok, hiszen hat évvel ezelőtt Paolo Sousa irányításával már szerepeltek a fehérváriak a második számú európai kupasorozat főtábláján, ahová a 2010/11-es szezonban a Debrecen is eljutott.

Herczeg Andrásnak és együttesének a Bajnokok Ligájában 2010-ben nem jött össze az a bravúr, ami egy évvel korábban igen - a svájci Basellel szemben maradtak alul a selejtezőben -, ám

az El-ben a bolgár Litex Lovecset magabiztosan búcsúztatták,

így bejutottak a csoportkörbe.

Ott a Sampdoriával, a PSV Eindhovennel és az akkoriban erős háttérrel rendelkező Metalist Harkovval kellett farkasszemet nézniük. Az első meccsen sajnos az ukránok honosított braziljaival nem tudott mit kezdeni a Loki, a Metalist 5-0-ra nyert a Puskás Ferenc Stadionban. A második körben Genovába látogatott a magyar csapat, ahol már sokkal biztatóbb volt a játék, de egy Pazzini 11-es az olaszok sikerét eredményezte. A harmadik fordulóban a PSV látogatott Magyarországra, amelyben az akkor

élete formájában futballozó Dzsudzsák Balázs

egykori klubját szomorította - a nyírlugosi támadó szerezte a 2-1-es végeredménnyel záruló összecsapás mindent eldöntő találatát.

Hollandiában már nem volt esélye a Lokinak (3-0), a Harkiv elleni második meccsen viszont igen, ám

hiába vezettek Czvitkovics góljával a hajdúságiak,

egy öngóllal, majd a 88. percben szerzett Olinyk találattal fordított a Metalist. Az utolsó meccs viszont remekül sikerült, a Debrecen

Kabát Péter duplájával 2-0-ra verte a Sampot, így győzelemmel és három ponttal búcsúzott Európától.

Kabát Péter volt a hős a Sampdoria ellen, a támadó duplájával győzött a Debrecen Forrás: MTI/Kovács Tamás

A következő nagy dobásra szerencsére nem kellett sokáig várni,

a 2012/13-as szezonban ugyanis a Videoton jutott az Európa-liga főtáblájára,

miután a Slovan Bratislavát, a Gentet és a Trabzonsport is búcsúztatta. A G-csoportban a magyar csapaton kívül a Genk, a Basel és a Sporting szerepelt. A nyitókörben Belgiumban 3-0-ra kikapott Paolo Sousa alakulata, a második fordulóban viszont az első pontokat és első győzelmét is megszerezte a Vidi,

a Sportingot lehengerlő játékkal verte 3-0-ra,

Vinícius, Nikolics és Oliveira találataira nem volt válasza a zöld-fehéreknek.

És ha egyszer egy üzlet beindul:

a következő körben a Basel is megégett a Sóstói Stadionban.

Schar öngóljával már a 2. percben vezetett a Vidi, majd Caneira duplázta meg az előnyt még a félidő előtt. A második játékrészben csak a szépítésre futotta a svájciak erejéből, így a 2-1-es siker után, három fordulót követően továbbjutásra állt a Sousa-csapat.

Sajnos a folytatásban több sikerélménye nem akadt a támadósorban akkor még Nikolics Nemanjával rohamozó fehérváriaknak, de minden riválisukkal kiélezett meccseket vívtak. A Basel egy kései Streller góllal tartotta otthon a három pontot, a Genk Barda találatával nyert Székesfehérváron, míg a Sporting egy 2-1-es diadallal vágott vissza a 0-3-ért.

A Vidi gólját Sándor György szerezte büntetőből.

Hat ponttal azonban így is a csoport harmadik helyén végzett a Videoton, megelőzve a portugál sztárcsapatot.

Hogy a 2018/19-es szezonban kikkel kell megmérkőznie a Vidinek az El-főtáblán, az a péntek koradélutáni sorsoláson dől majd el, amelyet honlapunkon élőben közvetítünk majd. Ami viszont biztos,

a selejtezőben mutatott játéka alapján tartania senkitől nem kell a magyar bajnoknak.