Vágólapra másolva!
Az Európa-liga csoportkörének sorsolását péntek délután tartották Monacóban, ahol kiderült, hogy a MOL Vidi FC az L-csoportba került a Chelsea (angol), PAOK (görög), BATE Boriszov (fehérorosz) társaságában. A sorsolást követően Marko Nikolicsot, Kovács Istvánt és Boban Nikolovot kérdezte a klub honlapja.

"Ahogyan korábban mondtam, itt már nem lehetett könnyű ellenfeleket kapni. A Chelsea-ről mindenki tudhat mindent, őket senkinek nem kell bemutatnom. A PAOK-nál több embert ismerek, vannak barátaim is Szalonikiben, egy jó csapatról van szó, és a BATE Boriszovot is láttam kétszer-háromszor élőben játszani az elmúlt években, ott is szerepel néhány szerb játékos. Szerintem jó csoportot kaptunk, persze nem lesz könnyű dolgunk. Az biztos, hogy

szeretnénk meglepetést okozni és pontokat szerezni.

A Vidi-szurkolóknak és a magyar focibarátoknak büszkének kell lenni erre, és élveznie kell azt, hogy ilyen mérkőzések lesznek az országban. Bízom benne, hogy mindhárom találkozóra megtelik a stadion, és biztatják azért a csapatot, hogy jó eredményeket érhessünk el a csoportkörben is" - mondta vezetőedzőnk, Marko Nikolics.

Marko Nikolics, a MOL Vidi edzője és Kovács István, a székesfehérvári csapat játékosa Forrás: Peka Roland/molvidi.hu

"Felemelő érzés volt ma délután úgy nézni a tv-ben az El sorsolását, hogy mi is aktív részesei voltunk mindennek. Úgy gondolom, ennél jobb csoportot nem is kaphattunk volna."

amely eredményesen tud szerepelni. A PAOK abból a szempontból előnyös lehet számunkra, hogy játszottunk már a görög bajnokkal, szóval nem lesz ismeretlen az a játékstílus, ami egy görög élcsapatot jellemez. A BATE Boriszov ellen 2015-ben már játszottunk BL-selejtezőt, akkor csak egy hajszállal maradtunk alul, bízom benne, hogy ezúttal sikerül a fehéroroszok fölé kerekednünk" - fogalmazott Kovács István.

Boban Nikolov szerint minél több pontot akarunk gyűjteni az El-csoportkörben Forrás: Adam Cuhorka/molvidi.hu

"Boldog vagyok, hogy ilyen komoly csapatok ellen játszhatunk az El-csoportkörben. A Chelsea-t senkinek nem kell bemutatni, Európa egyik legjobb klubjáról beszélünk. Úgy vélem, a PAOK és a BATE ellen, amennyiben az egész csapat száz százalékot fog nyújtani,

lehet esélyünk a jó eredmény elérésére. Tovább szeretnénk írni a klub történelmét,

az pedig remek érzés, hogy ennek aktív részese lehetek. A PAOK elleni találkozó számomra biztos, hogy több lesz, mint egy labdarúgómeccs, ellenük nemcsak a Vidit fogom képviselni, hanem a hazámat is. Oda fogunk utazni Szalonikibe, és győzni fogunk! A BATE ellen reális esélyünk lehet arra, hogy akár 6 pontot is szerezzünk, de persze nem szeretnék ennyire előrerohanni. Ami biztos, hogy senki nem elégszik meg annyival, hogy eljutottunk a csoportkörig, igenis minél több pontot akarunk gyűjteni, aztán a hatodik meccs után meglátjuk, hogy mire lesz elég" - értékelte a sorsolást Boban Nikolov.